Posta150_promo
illes_zoltan_elnok_vezerigazgato

KÖSZÖNTŐ

150 évvel ezelőtt, 1867-ben, a kiegyezéssel történelmünk egyik legdinamikusabban fejlődő és békés korszaka vette kezdetét. A Magyar Királyi Posta megalapítását is a kiegyezés tette lehetővé: május elsejével indulhatott meg a független, saját szabályaink alapján lefektetett működésünk. Feladatunk és célunk nem volt kevesebb, mint összekötni az embereket, és megteremteni azt a bizalmat, ami nélkül a fejlődés elképzelhetetlen.

Bizalom és innováció.

Ez a két érték kísérte végig a Magyar Posta történetét.

Ma is e szerint végezzük a dolgunkat.

„A jövőnek címezve” jelmondattal indítjuk el a jubileumi évet, ami pontosan azt jelenti, hogy ezzel a bizalommal és innovációval vágunk neki a jövőnek, a következő 150 évnek is.

Bízom benne, hogy ünnepi programsorozatunkban mindannyian találnak kedvükre való programot.

Illés Zoltán
elnök-vezérigazgató

Kiemelt ajánlataink:

150_aktualis_01

BENCZÚR KERTI ESTÉK

150 év zenében és táncban

Részletek
EnPostam_ingyenes

ÉNPOSTÁM KÁRTYA

Ingyenes múzeumlátogatás!

Részletek
Sender_aktualis_Utazo

TÖRTÉNELMET KÉZBESÍTÜNK

Ünnepi sablon a Sender! alkalmazásban!

Részletek

Jöjjön velünk egy postakocsikázásra!

Múltidéző élmény

IMG_5203_LR01_2000x_sm

 

A Magyar Posta 2017-ben ünnepli fennállásának 150. évfordulóját. A jubileumi év alkalmából egy kis múltidéző élménnyel kedveskedtünk jelenlegi és leendő ügyfeleinknek.

Június 10-én reggeltől kora estig két postakocsi várta Budapesten az érdeklődőket. A kocsik 20 perces turnusokban az Olof Palme sétánytól a volt Közlekedési Múzeum irányába haladva a Hermina útig vitték körutazásra a jelentkezőket.

A hétvégi lovas kiránduláson több mint 100 résztvevőt köszönthettünk, kicsiket és nagyokat egyaránt, s még az eső ellenére is sorra érkeztek az érdeklődők. A kocsikázni vágyók között voltak, akik a kerékpárjukat vagy rollerjüket „cserélték le” a postakocsira, és még egy kutya is kipróbálta a fogatot. Többen a kocsis mellé is felpattantak, s úgy élvezték a nyári városligeti panorámát.



Szeretne részese lenni a Posta 150. születésnapi ünneplésének? Küldje el az eseményről készített saját fényképeit a MagyarPosta150@posta.hu e-mail-címre, és mi megjelentetjük honlapunkon és Facebook képgalériánkban egyaránt.

150 ÉV - 150 TÁRGY

Ismerjék meg a Postamúzeumot!

Postamuzeum_B1peron_2_piros_small

 

A Benczúr utcában található Postamúzeum a Benczúr Ház felújított második emeletén, állandó és időszaki kiállításokkal várja látogatóit. A múzeum anyagának gyűjtése 1881-ben kezdődött és a gyűjtemény hamarosan több, nagy országos rendezvényen is bemutatkozik kiállításaival. 1955-től országos gyűjtőkörű szakmúzeumként gyűjti és mutatja be a nagyközönségnek a posta, a távközlés és a műsorszórás tárgyi és dokumentációs emlékeit, szakmatörténeti relikviáit.

A 150 év – 150 tárgy című jelenlegi időszaki kiállítás korszakalkotó, emblematikus, érdekes, olykor furcsa, esetleg meghökkentő, de mindig célszerű tárgyai az önálló magyar postaszolgálat 150 éves történetét jelképezik. A postások szemében hétköznapi tárgyak és munkaeszközök, a közönség számára ismeretlen érdekességek kerültek egymás mellé, hogy érzékelhetővé váljék a postai munka sokszínűsége és fejlődése.

Részletek

BENCZÚR KERTI ESTÉK

A Benczúr Háznak otthont adó Egyedi Palotát bátran nevezhetjük a postások kultúrpalotájának is, amely több mint nyolcvan évvel ezelőtt a magyar postások egyéni adományaiból jött össze, és azóta is, kisebb megszakításokkal ugyan, de méltó helyszínt biztosít a postások kulturális, társadalmi és közösségi tevékenységéhez. A Benczúr Házban egy csodálatos szabadtéri színpad is helyet kapott, amely ezen a nyáron igazán pazar kikapcsolódást kínál Benczúr Kerti esték rendezvénysorozatával. A programok a jubileumi rendezvényekhez kapcsolódnak.

Részletek

"Történelmet kézbesítünk" mobilkiállítás

A Magyar Posta és a Postamúzeum utazó kiállítással emlékezik a Magyar Posta függetlenné válásának 150. évfordulójára.

Posta150_program_04

 

A kiállítás bemutatja a függetlenné válás történetét, a posta egyesítését a távíróval és a távbeszélővel, és azt, hogy hogyan alakult ki a századfordulóra a világ egyik legjobb postaszolgálata. A ma postai célokra használt legnagyobb, 18 tonnás teherautóban berendezett kiállítás május 4-én indul országjáró útjára, megáll azokon a településeken, melyeken 150 éve nyílt először postahivatal, ellátogat országos fesztiválokra és feltárja rakterét az útvonalába eső településeken. A legmodernebb kiállítási technika, az Augmented Reality („kiterjesztett valóság” a valóság egyfajta virtuális kibővítése) segítségével 150 éves múltunk jellegzetes figuráját is a kocsiba varázsoltuk, aki életnagyságban, szemtől-szemben jelenik meg a látogatóval.

Tervezett útvonal:

Májusban Észak-Magyarországon – Budapest, Érd, Hatvan, Ózd, Eger és Salgótarján környékén – lehet találkozni a guruló kiállítással. Júniusban az Alföldre látogatunk, Szolnok, Kecskemét, Szeged, Kiskunhalas és Szekszárd térségébe utazunk. A Múzeumok Éjszakáját Balatonszemes központjában, a hajdani postakocsi lóváltó állomáson berendezett Postamúzeum programjához kapcsolódóan töltjük. A júliusi kulturális fesztiválokhoz kapcsolódóan Sopronba (VOLT) látogatunk, majd a Visegrádi Palotajátékokon és az EFOTT-on (Velence) találkozhatnak a tárlattal az érdeklődők. Július vége-szeptember eleje között a Dunántúlt járjuk be – Veszprém, Szabadbattyány, Siófok, Dombovár, Kaposvár, Pécs központokkal. Kis kitérőt teszünk a Debreceni Virágkarneválra, és a budapesti Nemzeti Vágtára, majd az őszt a Nyírségben és a Hajdúságban köszöntjük. A guruló kiállítás október elején érkezik vissza Budapestre.

150 éves a magyar bélyeg

Időszaki kiállítás a bélyegmúzeumban

Posta150_program_05

 

2017-ben 150 éves a kiegyezés, amely a gyors ütemben megindult magyar polgárosodás feltételeit megteremtette, így a magyar postaszolgálat igazán dinamikus fejlődési szakasza is ekkorra tehető. A közös érdekű ügyek közé sorolt, belső ügyeiben teljes önállóságot nyert posta első intézkedéseinek egyike volt a saját bélyeg kibocsátása, amely az önálló államiság legegyértelműbb szimbólumai közé tartozik. 1867. június 1-jén került forgalomba az első magyar bélyegsor, amely még magán viselte a kiegyezés kompromisszum jellegét, hiszen egy postai értékcikkek gyártására alkalmas magyar nyomda hiánya miatt Bécsben készült. E bélyegsor születésnapját ünnepli a kiállítás.

Egy születésnapi parti csak meglepetésvendégekkel lehet teljes. A Bélyegmúzeumban a kiállításhoz szervezett konferencia napjától, 2017. június 1-jétől lesznek láthatók a kiadás világhírű különlegességei, a piros 3 krajcáros számtévnyomatok. A bélyegsor eredetileg zöld színű 3 krajcáros névértékének egyik nyomódúca véletlenül a piros színű 5 krajcáros százképes lemezébe került, így néhány piros színű 3 krajcáros született. Hat darabot ismer a filatéliai szakirodalom, melyek közül két példány látható majd a Bélyegmúzeumban azok mellett a féltett kincsek mellett, amelyeket csak különleges alkalmakkor vesznek elő a páncélteremből.

Kerékpártúra az országhatár mentén

A postás sportegyesületek egy nem mindennapi kerékpáros-teljesítménnyel csatlakoztak az idei jubileumi programsorozathoz.

Biciklilogo

 

A Magyar Posta 150. évfordulója alkalmából 150 nap alatt kerülik meg az országot az elszánt postás bringások. A kerékpáros staféta első résztvevői a jubileumi évet megnyitó egész napos ünnepség keretében vágtak neki az 1800 kilométeres távnak május 4-én.

Fontos év az idei, hiszen a Magyar Posta önállóvá válásának 150. évfordulóját ünnepli. A jubileumi eseményekhez a sportegyesületek is csatlakozni kívántak, a staféta ötlete majdnem két éve fogalmazódott meg a szervezőkben: olyan programot szerettek volna, amely a résztvevőknek és a szervezőknek egyaránt kihívást jelent, és amely nemcsak a tömegsport nyújtotta élményekre, de a postás tradíciókra is felhívja a figyelmet. Úgy gondolták, hogy a kerékpározás méltón öregbíti a postások hírnevét, hiszen évtizedek óta része a kézbesítők mindennapjainak: a Magyar Posta kerékpáros kézbesítői naponta közel kétszer tekerik körbe a Földet.

A Dunántúli és a Kelet-magyarországi Postás Sportegyesület összefogásában, több hónapos előkészítő munka után a kerékpáros staféta ünnepélyes keretek között rajtolhatott el a május 4-i postai születésnapi ünnepségen. Az első, fővárosi és ahhoz közeli szakaszok teljesítése remek alkalom a budapesti és a Pest megyei postások számára, hogy bekapcsolódjanak a szervezett keretek között folyó postás szabadidősport vérkeringésébe. A túra folytatásában a résztvevők nagyjából 50 km-es távokban 40 szakaszt, összesen több mint 1800 km-t tesznek meg, rendszerint hétvégente, 150 nap leforgása alatt. A csapatok az óramutató járásával ellentétes irányban kerülik meg Magyarországot, végül visszaérkeznek Budapestre.

A túra októberben ünnepélyes keretek között zárul.

ingyenes múzeumlátogatás ÉnPostám kártyával

Tekintse meg ingyenesen múzeumainkat, kiállítóhelyeinket ÉnPostám kártyával!

EnPostam_dontott

 

Ügyfeleink ÉnPostám kártyájuk/Posta Hűségkártyájuk felmutatásával 2017. december 31-ig ingyenesen látogathatják az alábbiakban felsorolt múzeumokat és kiállítóhelyeiket:

Bélyegmúzeum, Budapest 1074, Hársfa utca 47.

Postamúzeumok és kiállítóhelyei

  • Postamúzeum, 1068 Budapest, Benczúr utca 27.
  • Telefónia Múzeum, 1014 Budapest, Országház utca 30.
  • Rádió- és Televíziómúzeum, 2049 Diósd, Géza fejedelem utca vége
  • Postamúzeum, 8291 Nagyvázsony, Temető utca. 3.
  • Postamúzeum, 8636 Balatonszemes, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 46.
  • Postamúzeum, 3176 Hollókő, Kossuth utca 80.
  • Teletár, 3529 Miskolc, Szentgyörgy u. 23.
  • Postakürt Galéria, 3525 Miskolc, Kazinczy utca 16.
  • Delizsánsz Kiállítóterem, 4026 Debrecen, Múzeum utca 3.

ISMERJE MEG A SENDER! ALKALMAZÁST!

Személyes, fizikai képeslap, most ingyen!

Sender_aktualis_Utazo

 

A 150 éves évforduló alkalmából a Magyar Posta Sender! alkalmazásában is elhelyezett egy ünnepi sablont, ezzel is tisztelegve a jeles esemény előtt. Küldjön Ön is igazi képeslapot a Sender!-rel most ingyen* és használja változatos sablonokat.

Kuponkód: Posta150 (melyet a megrendelésnél lehet érvényesíteni)

* Az ingyenes kuponkedvezmény a megrendelés első tételére vonatkozik 2017. november 30-ig, az első 5000 igénybevevőnek, egyszeri alkalommal.

LETÖLTÉS

A posta jövője - A JÖVŐ POSTÁSA

Rajzpályázat

Posta150_program_01

 

Április 29-én a Minipolisz játékvárosban hirdették ki a „Posta jövője a jövő postása” elnevezésű rajzpályázat eredményeit. A kiírásra több száz munka érkezett, melyeket három korosztályban értékeltek. Az eseményen Szilágyi Maya, a Postakürt Alapítvány művészeti vezetője, a zsűri elnöke adta át a díjakat a 10-12 éves korosztálynak. Szabari Judit, a Posta PR és Rendezvényszervezési osztályának vezetője, a zsűri tagja a legkisebbeknek, míg Viczián Martin, a Minipolisz marketing vezetője a 7-9 éveseknek gratulált.
Rajzpályázatunk nyerteseit ide kattintva találja.