A képen az Europa 2021 bélyeg és elsőnapi boríték látható

LEGYEN A MAGYAR A LEGSZEBB EUROPA bélyeg!

A nemzetközi megmérettetés során idén is lesz internetes szavazás, ahol eldől, hogy a közönség szerint melyik ország EUROPA-bélyege a legszebb. A www.posteurop.org/europa2021 weblapon 2021. május 9. és szeptember 9. között lehet leadni a szavazatokat.

A képen az Europa kisív láthatóAz Európai Postaüzemeltetők Egyesületének (PostEurop) tagjai évente bocsátanak ki ugyanabban a témában bélyeget, amivel a tagországok azonos értékeiket mutatják be. Az „EUROPA” bélyeg jelenleg is az egyik legnépszerűbb gyűjtési tematika, és a hivatalos logóval ellátott kiadványok a legkeresettebb bélyegújdonságok között találhatók. A tagországok 2021-ben a védett hazai állatok témakört jelenítik meg.

A magyar bélyegújdonság Petényi Tibor Z. tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben készült. A bélyegkisív egyik címletén egy énekesmadár, másik címletén pedig egy menyétféle látható.

A versenyben induló cigánycsuk a verébalakúak rendjébe tartozó, Magyarországon márciustól októberig fészkelő költöző madár. 2021-ben az év madarának választották.

A képen az Europa bélyeg első címlete láthatóA molnárgörény kistermetű ragadozó, a Dunántúlon és az Alföldön leginkább gyepek, mezőgazdasági területek szélén fordul elő. A közönséges görénytől főként világosabb bundája és agresszívebb viselkedése különbözteti meg.

A Magyar Posta 2008 óta minden évben részt vesz az EUROPA-bélyegek szépségversenyén és számos alkalommal szerzett dobogós helyezést. A legutóbbi sikert 2018-ban értük el, amikor a Megyeri hidat ábrázoló bélyeg a szakmai zsűri döntése alapján a második helyen végzett.

Köszönjük a korábbi években leadott voksokat, és kérjük, hogy ez évben is segítse a magyar bélyegek sikerét!

A szavazás linkje: www.posteurop.org/europa2021