EUROPA_2020_fej

LEGYEN A MAGYAR A LEGSZEBB EUROPA bélyeg!

Idén is internetes közönségszavazáson dől el, hogy melyik posta EUROPA bélyege a legszebb. Szavazni ezúttal is az Európai Postaüzemeltetők Egyesületének, a PostEuropnak a honlapján lehet: www.posteurop.org/europa2020

EUROPA 2020 bélyeg A PostEurop tagjai évente bocsátanak ki ugyanabban a témában bélyeget, amivel a tagországok azonos értékeiket mutatják be. Az „EUROPA” bélyeg jelenleg is az egyik legnépszerűbb gyűjtési tematika, és a hivatalos logóval ellátott kiadványok a legkeresettebb bélyegújdonságok között találhatók. Az együttműködésben a Magyar Posta hagyományai szerint 2020-ban is részt vesz. A tagországok ezúttal a régi postai útvonalak témakört dolgozták fel.

Magyarország területén Nagy Lajos király uralkodása idején honosodtak meg a céhposták, melyek a maguké mellett a magánemberek leveleit is továbbították: a vándorló kereskedők és iparosok távoli vidékre vitték el megbízóik üzenetét, leveleit. Közülük a leghíresebbek a mészárosposták voltak, melyek lényege, hogy a marhát az Alföldről külföldi piacokra lábon hajtó marhahajcsárok fegyveres kísérettel haladtak, és egyéni megbízással városok, polgárok levelezését is hozták-vitték.

A bélyegképek fő motívuma a debreceni mészáros céh sárgarézből készült behívó táblája és egy szarukürt. A bélyegképek alnyomatán Balla László festő, grafikus Mészárosposta vonulása Magyarországon illetve Postakocsi vonulása a Hortobágyon c. alkotásai láthatók. A kisív alnyomatán John Speed 17. század eleji rézmetszetű Magyarország térképe szerepel, melynek keretében négy magyar város látképe és a kor társadalmának jellegzetes tagjait ábrázoló rajzok találhatók. A bélyegeken megjelenített műtárgyak a Postamúzeum Debrecenben lévő Delizsánsz kiállítótermében tekinthetők meg.

A Magyar Posta 2008 óta minden évben részt vesz az EUROPA-bélyegek szépségversenyén és számos alkalommal szerzett dobogós helyezést. A legutóbbi sikert 2018-ban értük el, amikor a Megyeri hidat ábrázoló bélyeg a szakmai zsűri döntése alapján a második helyen végzett. A szavazatok leadására idén 2020. szeptember 9-ig van lehetőség, a végeredményt a tervek szerint a PostEurop plenáris ülésén teszik közzé.

Köszönjük a korábbi években leadott voksokat, és kérjük, támogassa szavazatával idén is az internetes bélyegszépségversenyen résztvevő magyar bélyeget!

A szavazás linkje: www.posteurop.org/europa2020