MAGYAR BÉLYEGEK 2022

A Magyar Posta 2022. évi alkalmi bélyegei a hagyományokhoz hűen ismételten jeles eseményekre, évfordulókra hívják fel a figyelmet, és természetesen folytatódnak a gyűjtők által kedvelt sorozatok is.

A képen a bélyeg 2022 borítója látható

Születésének centenáriuma alkalmából Göncz Árpád József Attila-díjas magyar író, műfordító és politikus, egykori köztársasági elnök, illetve születésének 150. évfordulója tiszteletére Richter Gedeon magyar gyógyszerész, a modern hazai gyógyszeripar megteremtője kapott helyet a bélyeg-kibocsátási programban. A tervek között szerepel továbbá a Jeles magyarok sorozat folytatása is.

Az Országgyűlés a 2022-es és 2023-as esztendőt Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából. Az emlékévhez kapcsolódóan a Magyar Posta az ifjúsági bélyeggyűjtés támogatását szolgáló feláras kisívével Petőfi Sándor költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és egyik legkiemelkedőbb alakja előtt tiszteleg.

Jeles külföldi személyiségek közül születésének 150. évfordulója kapcsán köszöntjük bélyeggel Roald Amundsen norvég felfedezőt, akit a sarkvidékek legeredményesebb felfedező utazójaként tartanak számon, illetve születésének bicentenáriumi évében Louis Pasteur francia mikrobiológus és kémikust.

Kiemelkedő hazai évfordulók közül az Aranybulla kiadásának 800., míg Magyarország Alaptörvénye hatálybalépésének 10. évfordulóját köszönti alkalmi bélyegblokk. Nemzetközi vonatkozásban Tutanhamon sírjának 100 évvel ezelőtti felfedezése emlékére jelenik meg bélyegblokk.

2022. május 16–20. között Magyarországon rendezik az Európai Botanikus Kertek IX. Kongresszusát. Az eseményhez kapcsolódó bélyegsorozat nemcsak a kongresszust köszönti, hanem a veszélyeztetett fajok fennmaradásáért és így a biológiai sokféleség fenntartásáért dolgozó néhány magyarországi arborétum, botanikus kert bemutatására is sor kerül.

Az Európai Postaüzemeltetők Egyesülete (PostEurop) évente kínál lehetőséget tagjainak arra, hogy közös témakörben úgynevezett EUROPA bélyeget bocsássanak ki. 2022-ben a történetek és mítoszok témakör lesz a középpontban. Bízunk benne, hogy a várhatóan meghirdetésre kerülő bélyegszépségversenyen ismét számíthatunk majd a támogató szavazatokra!

Bélyegkisív köszönti a 150 éves Néprajzi Múzeumot, bélyegblokk a 150 évvel ezelőtt szolgálatba állított S. M. S. Leitha monitort és szólóbélyeg a 100 évvel ezelőtt alapított Magyar Légiforgalmi Részvénytársaságot. Az Árpád-házi címerek bemutatása céljából új tematikus sorozat indul. A korábbi évek sikerére való tekintettel folytatódik a magyar rockklasszikusok sorozat is.

Bélyegblokk jelenik meg a Pekingben megrendezésre kerülő XXIV. Téli Olimpiai Játékok tiszteletére.
Vallásos témában a 2021-2022-re Szent Ignác-évet hirdettek, ehhez kapcsolódóan Loyolai Szent Ignác szentté avatásának 400. évfordulója alkalmából jelenik meg bélyeg.

A világ filatelistái 2022. március 31. és április 3. között Budapestre fognak figyelni. Ebben az időszakban ugyanis a Budapesti Bálna ad otthont a HUNFILEX 2022 Budapest bélyeg-világbajnokságnak, melyet a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége a FIP védnöksége mellett a FEPA elismerésével rendez. Az esemény kapcsán kétcímletű bélyegsorozat, valamint alkalmi bélyegblokk is megjelenik. Ugyanezen időszak alatt kerül forgalomba a 95. Bélyegnap tiszteletére a hagyományosan kétcímletű bélyegsorozat és a szervezett hazai bélyeggyűjtés támogatására hivatott feláras bélyegblokk, melyen ezúttal századik születési évfordulója kapcsán Vertel József jeles bélyegtervező grafikusművész munkásságára emlékezünk.

Az ifjúság számára újabb taggal bővül a Mesehősök sorozat, melynek eddigi részei a Süsü, a sárkány, a Frakk, a macskák réme, valamint a Kukori és Kotkoda kedvelt szereplőit mutatták be. A 2022-es bélyegblokk középpontjában a tervek szerint egy klasszikus és közkedvelt magyar mese szereplői fognak állni.

2022 a kínai horoszkópban a tigris éve, melyet ezúttal is bélyegkisív fog köszönteni. Az őshonos baromfi fajták közül a veszélyeztetett fehér, fekete és kendermagos erdélyi kopasznyakú tyúk jelenik meg bélyegsorozaton.
Húsvét és karácsony alkalmából újabb forgalmi bélyegek jelennek meg.

A változtatás jogát fenntartjuk!

Kapcsolódó szolgáltatások ikon

 

  •