ÚJ KÖNTÖST KAPOTT A 120 ÉVES PÉCSI POSTAPALOTA
A város egyik ékessége, turisztikai látványossága a Magyar Posta Ingatlankezelő Kft. tulajdonában lévő
postapalota a város szívében.

Baross Gábor miniszter 1887-ben határozott a Pécsi Posta- és Távirdaigazgatóság létrehozásáról, amelynek a vezetésével a nagykanizsai
távírótitkárt, Opris Pétert bízták meg. A postapalota felépítéséhez a miniszter a város hozzájárulását is kérte, és hosszas
huzavona, többszöri képviselő-testületi szavazás után ítélte a postának azt a területet, ahol később Opris Péter elképzelései
és Balázs Ernő tervei alapján 1902 és 1904 között felépült a postaépület, 300 ezer forint összegből.
Az építőknek külön kihívást jelentett, amikor az épület alapozásánál felfedezték, hogy itt állt Pécs római kori elődjének, Sopianae városának a fóruma. Számos érdekes történet fűződik az épülethez, például a homlokzaton látható angyalok ölelésében lévő címer, amelyet az ötvenes években le kellett volna verni, ehelyett az élelmes munkások befedték. Ezt az épület első, 1985-ös felújítása során – amely része volt a Postaigazgatóság 100 éves jubileumára történő felkészülésnek – fedezték fel.
Érdekesség, hogy a homlokzat világos és sötét tónusú színezései ekkor „felcserélődtek”. Pécs 1 posta a mai kor követelményeinek
is megfelelő belső felújítását követően, 2005-ben megtisztították a homlokzatot, új, mázas Zsolnay kerámia cserepek kerültek
a főhomlokzat feletti tetőszerkezetre, megerősítették a főhomlokzati főfal tartószerkezetét. Megszépült a fogadószint, és
visszaállt a terem felülvilágítását biztosító szecessziós üvegablak eredeti megjelenése. A homlokzati pirogránit elemeket
azonban nem restaurálták, rögzítésüket sem javították, és ennek törvényszerű következménye a mostani javítások szükségszerűsége.
2022. június 2-án a viharos szélben több elem a földre hullott. A katasztrófavédelem segítségével a sérült elemeket leemelték.
Ekkor vetődött fel, hogy a homlokzatot restaurálni kell, hiszen a címer környékén „fák” nőttek ki, melyeket nem mozgattak
az emelőkosaras autóból, nehogy nagyobb sérülés keletkezzen. A képek és a tapasztaltak alapján az MPI Kft. egy restaurátort
bízott meg a munkálatok elvégzésével, amelynek egy részét a helyszínen, egy másikat egy műhelyben végeztek. A homlokzatot
az örökségvédelmi tervtanáccsal történő egyeztetést és engedélyeztetést követően festették le.
A munkálatok az állványozással kezdődtek 2024. február 15-én, és április 17-ig tartottak.
Nem az épület külső felújításához kapcsolódva, de ezzel közel egy időben a posta közönségterének világítási rendszere is megújult.
A több mint húszéves rendszer már nem világította meg kellően a teret. A modern LED-es rendszer minden igényt kielégít.