„„MINDIG A NÉZŐK ÉS A KOLLÉGÁK ELISMERÉSE A LEGFONTOSABB.”

Debreczeny Csaba Jászai Mari-díjas színész 1994-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Zsámbéki Gábor osztályában. Pályafutása során olyan színházakban játszott, mint a fővárosi és a kecskeméti Katona József Színház, a Radnóti Színház vagy az Örkény Színház. 2016 óta szabadúszó színész. Színházi és szinkronszínészi munkái mellett számos filmben, sorozatban szerepel, többek között A mi kis falunk egyik szereplője. A postások a rendezvényeken a Munkatársas improvizációs színházi esten láthatták színpadon.

Hogyan indultál el a színészet felé, honnan jött, hogy ezt a pályát válasszad?
Azt szoktam mondani – Végvári Tamás barátomat idézve –, azért választottam ezt a pályát, mert úgy gondoltam, hogy a színészeknek nem kell korán kelniük, de aztán gyorsan kiderült az ellenkezője, hogy a forgatásokkor előfordul, hogy hajnali fél 3 és 3 óra között kell kelni. Másik oldalról meg onnan jött, hogy sokáig nem tudtam eldönteni, mi legyek, viszont az irodalomtanárom, Arató László nagyon megszerettette velem a verseket és a történeteket, így az iskolai szavalóversenyeket sorra megnyertem, és az ünnepségeken nagy sikerrel léptem fel. Egyszer a középiskolás társaimmal az MTVA elé keveredtünk, ahol hasonló életkorú diákok álltak sorban, és megkérdeztük, miért vannak itt. Kiderült, hogy Gál István Isten teremtményei című filmjének a szereplőválogatására várnak. Én is beálltam a sorba, és végül több kör után engem választottak ki az egyik szerepre, pedig 17 éves koromig nem is nagyon voltam színházban. Talán ezek a középiskolai élmények irányítottak a pálya felé.

Először nem vettek fel a színművészetire. Ekkor megfordult a fejedben, hogy inkább más pálya felé fordulj?
Nem. A második felvételikor gondoltam azt, ha most sem vesznek fel, akkor elengedem, mert a két felvételi közötti évet a Nemzeti Stúdióban töltöttem, és nagyon alaposan felkészültem, már januárra húsz versem, nyolc monológom volt, annak ellenére, hogy a felvételire jóval kevesebbel kellett felkészülni.

Sokszínű színész vagy, hiszen a színházi jelenlétedet tanulmányozva azt láthatjuk, hogy egy Csehov-, Tolsztoj- vagy Puskin-darabban játszott karaktert ugyanúgy kidolgozol, mint ha egy Shakespeare-színműben vagy egy könnyed, „pikáns” vígjátékban, mint például a Játékszínben bemutatott Francia rúdugrás című előadásban szerepelsz. Milyen típusú karakterek megformálása áll hozzád közelebb? Melyikben érzed magad a legjobban?

Minden szerepben, amit elvállalok, találok valamit, amiben magamra ismerek, és amit hozzá tudok tenni. Számomra nincs kis vagy nagy, fontosabb vagy kevésbé fontos szerep. Amit az utóbbi években csinálok, azt mind szívvel-lélekkel szeretem.

Egyébként van szerepálmod a bakancslistádon?
Egy jó filmszerepre vágyom, mert inkább sorozatokban játszottam. Eddig nem volt még olyan filmes produkció, amely rám épült volna.

Az évek során számos díjat ítéltek neked oda, többek között megkaptad a Súgó Csiga díjat vagy a Jászai Mari-díjat. Mennyire fontosak számodra az elismerések?
Szerintem minden színész számára fontos az elismerés, de érzésem szerint jelen pillanatban a díjak értéke devalválódott, emiatt nincs is most olyan díj, amelyre vágynék, viszont számomra mindig a nézők és a kollégák elismerése a legfontosabb.

A Színház- és Filmművészeti Főiskoláról kikerülve 2016-ig egy-két évet leszámítva mindig valamelyik színházi társulat tagja voltál. Az elmúlt tíz évben szabadúszó lettél. Miért váltottál erre a formára? Könnyebb egy színésznek ez a forma? Nagyobb szabadságot ad?
Társulati létben éltem sokáig, és az Örkény István Színház volt számomra a legfontosabb, hiszen ott tizenöt évet töltöttem, a színészetem teljében, de aztán eljöttem, mert azt éreztem, hogy nem tudok kiteljesedni, nem azokat a sze¬repeket kapom, amelyeket én már úgy gondoltam, hogy megkaphattam volna. Azóta nem is éreztem, hogy társulati tag szeretnék lenni valahol, és végül sza¬badúszóként teljesedtem ki: nagyszerű színházi munkáim lettek, amelyekről tudtam, hogy illenek hozzám. Amikor egy társulathoz tartozol, akkor egy darab próbatábláján meglátod a nevedet, hogy melyik szerepet kell eljátszani, nincsen beleszólásod, és nagyon ritka az, amikor egy szerepet vissza lehet utasítani vagy adni.

Máig játszol improvizációs színházban is. Sokan a Beugróból emlékeznek rád, de az utóbbi években ilyen darab a Munkatársas, amelyben tavaly több száz postás kollégánk is látott már. Melyik fajta színjátszás áll közelebb hozzád: egy kötött szövegű darab, vagy az improvizációs színház?
Mindkettőt nagyon szeretem annak ellenére, hogy két nagyon különböző műfaj. A hagyományos színházban egy darabot hetekig-hónapokig próbálunk, a legjobbra akarjuk csiszolni, és a cél az, hogy valami nagyon nívós alakuljon ki, amiről azt gondoljuk, hogy a nézőnek nagyon fog tetszeni. Az improvizációs színháznál pedig egyszerűen oda kell menned, és nagyon jónak kell lenned. Vicces történeteket kell teremtened másodpercek alatt, ezért ez sokkal stresszesebb és sokkal feszítettebb agyi és idegrendszeri munkát kíván. Egy klasszikus színházi esten is megvan a feszített agyi munka, esetleg a stressz, de amikor improvizálsz, az mégis más, mert nem tudod, hogy a néző szeretni fog-e téged vagy a jelenetet, hiszen mi, színészek sem tudjuk az adott pillanatban, hogy hova fog kifutni egy-egy jelenet.

Sokan „Szifon” karaktereként azonosítanak A mi kis falunk sorozatból. Erről mi a véleményed?
Tíz éve csináljuk az ország legnépszerűbb tévésorozatát. Nagyon jól megírt, minden szerepben, még a legkisebben is, csodálatos színészek játszanak. Én „Szifon” karakterét vállaltam, és nincs ezzel semmi baj, ha emiatt így szeretnek a nézők.

Ha már A mi kis falunk sorozatról beszélünk, tudnál azonosulni a vidéki élettel?
Szerintem igen. Nagyon szeretem a pörgést, a várost, de az idő előrehaladtával nyugalomra és magányra is vágyom, amit szerintem vidéken lehet a legjobban megélni.

Egyébként mi a véleményed a postáról?
Bevallom, nagyon régen voltam postán. Legutoljára csomagért mentem és csekket fizettem be. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy mindig nagyon kedvesek velem a postások. Mi, ügyfelek, mindig egyenruhát viselő, kedves postásokkal találkozunk, és úgy érzem, hogy a Magyar Posta is szépen halad előre a digitalizálódó világban.

Nyáron hol találkozhatnak veled a nézők?
A Port.hu-n lehet a legjobban tájékozódni, hogy mikor merre láthatnak engem a nézők, de ami már biztos, hogy Tihanyban, Debrecenben és Kisvárdán is lesz színházi fellépésem.