23 2018 WWF fej

WWF Magyarország: Földünk ikonikus állatai

A Magyar Posta a WWF Magyarország Alapítvánnyal történő együttműködés keretében alkalmi bélyegsorozat kiadásával hívja fel a figyelmet a veszélyeztetett és védett állatok helyzetére és védelmük fontosságára.A WWF logóját is megjelenítő bélyegek Benedek Imre grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készültek. A kiadványok 2018. július 2-án jelennek meg, és ettől az időponttól kaphatók az elsőnapi postákon, a Filapostán, továbbá megrendelhetők a Magyar Posta internetes áruházából is.

A képen a wwf magyarország: földünk ikonikus állatai bélyegsor látható

A biológiai sokféleség az emberi tevékenység hatására bolygónk majdnem minden részén továbbra is jelentős mértékben csökken, azonban ez a folyamat még mindig megállítható. Ezt a célt tűzte zászlójára az 1961 óta dolgozó, több mint 100 országban működő WWF, melynek küldetése egy olyan jövő megteremtése, amelyben az emberiség és a természet harmóniában élhet egymással a biológiai sokféleség megőrzésével, a környezeti szennyezés csökkentésével, a természeti erőforrások hosszútávon fenntartható használatának elősegítésével és a megújuló energiaforrások használatának ösztönzésével. Ezt a küldetést támogatja a Magyar Posta négy olyan állatfaj bemutatásával, melyek élettereit és populációit folyamatos veszély fenyegeti.

A bélyegsorozat első címletén az óriáspanda (Ailuropoda melanoleuca) látható. Ez volt az első állatfajok egyike, amely az ember természetpusztító tevékenysége miatt a kihalás szélére jutott. Elterjedése ma maradványfoltokra korlátozódik Közép- és Dél-Kínában. Több szervezet – köztük a WWF – erőfeszítéseinek köszönhetően az óriáspanda állomány mára megerősödött, és veszélyeztetettségének szintje sebezhetőre csökkent.

Az afrikai elefántot (Loxodonta africana), a Föld egyik legismertebb és egyben legnagyobb szárazföldi emlősállatát a sorozat második címlete mutatja be. Sajnálatos módon az orvvadászat rendkívül súlyos helyzetbe hozta ezt a fejlett szociális közösséggel és intelligenciával rendelkező különleges fajt, ezért az afrikai elefánt mára a sebezhető élőlények közé sorolható.

A sorozat harmadik címletén a jegesmedve (Ursus maritimus) tekinthető meg, amely élő példája a globális felmelegedés tragikus következményeinek. Ez a faj remekül alkalmazkodott a zord körülményekhez, azonban élőhelyét veszély fenyegeti, mert a gyors ütemű éghajlatváltozás miatt az Északi-sark jege folyamatosan olvad, ezért ezt az állatot mára szintén a sebezhető kategóriába sorolták be.

A borneói orangután (Pongo pygmaeus) az emberszabású majmok egyik ázsiai képviselője, amely a fejformát és a fogazatot tekintve legközelebb áll az emberhez. Ez a faj a témája a soroztat negyedik címletének, amely az olajpálma-ültetvények létesítése céljából történő legális és illegális fakitermelés, az erdőtüzek, a tiltott és mégis létező állatkereskedelem és a vadászat miatt mára a súlyosan veszélyeztetett kategóriába került.

Az elsőnapi borítékon a négy állatfaj lábnyomai láthatók, az alkalmi bélyegző lenyomatát a WWF jelképe, az óriáspanda díszíti.

A természetvédelem és a Föld fenntartható fejlődése mindannyiunk közös ügye, amit ez a bélyegkiadás is szimbolizál.

Forrás: www.wikipedia.org; www.wwf.hu

Kapcsolódó szolgáltatások ikon

Terméktulajdonságok

  • Megrendelési kód:
    2018270050411 (sor)
    2018270060012 (FDC)
  • Megjelenés: 2018. július 2.
  • Névérték: 1345 Ft
    Megjelenéskor –210 Ft: belföldi elsőbbségi levél 50 g-ig,320 Ft: belföldi ajánlott szolgáltatás,330 Ft: belföldi elsőbbségi levél 100 g-ig,485 Ft: egyéb külföldre elsőbbségi levelezőlap és szabványméretű levél 20 g-ig, illetve európai országokba elsőbbségi egyéb levél 20 g-ig – postai díjaknak felelnek meg.
  • Nyomdai eljárás: 4 szín ofszet
  • Példányszám:
    150 000 sor (40 bélyeg/ív, ívenként 5 vonalkód)
  • A bélyegek perforálási mérete:
    42 mm × 42 mm
  • Papírfajta: enyvezett bélyegpapír optikai fehérítővel
  • Gyártó: ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.
  • Tervezőművész: Benedek Imre
  • Fotó: Cultiris/ naturepl.com: Cyril Ruoso, Tony Heal, Eric Baccega, Anup Shah

Linkek