Szent Márton fejléc

SZENT MÁRTON-ÉV

A bélyeg megvásárolható a Magyar Posta webshopjában is!

2016-ban ünnepeljük Szent Márton születésének 1700. évfordulóját, amelynek tiszteletére a Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeget bocsát ki. A bélyegképen a Pannonhalmi Evangelistarium Szent Márton-ábrázolása, valamint a középkori kódexből vett szövegrészlet látható, amelyet aranyfólia tesz különlegessé. A 115 Ft névértékű bélyeg Baticz Barnabás grafikusművész terve alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt-ben készült 240.000 példányban. Az újdonság március 18-tól vásárolható meg a készlet függvényében az elsőnapi postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

A képen a szent márton-év bélyeg láthatóSzent Márton a Római Birodalom Pannonia Provincia területén, Sabaria városában született 316-ban. Tizenöt évesen apja akaratára belépett a római hadseregbe. A feljegyzések megemlítik segítőkészségét, jóindulatát, ami miatt meglehetősen különbözött társaitól. Egy hideg, téli este Ambianum város kapujánál egy nélkülöző koldussal találkozott. Ekkor saját köpenyét kardjával kettévágta, majd egyik felét a koldus vállára borította. Nem sokkal ezután álmában megjelent neki Krisztus a koldusnak adott köpenyben, aminek hatására 339-ben, huszonkét évesen megkeresztelkedett, majd szerzetes lett. 361-ben Ligugében megalapította első monostorát. 371-ben megválasztották Tours püspökévé, és ettől fogva a Gall vidék térítésének szentelte életét. Püspökként is szerzetesi egyszerűségben, alázatban élt. Tevékenységét csodák, gyógyulások kísérték. 397-ben halt meg.
Szent Márton alakja összeköti a szerzetességet a pásztori szolgálattal, Pannóniát Galliával, az ókort és a középkort a jelennel; és összeköti elsősorban azokat az embereket, akik emlékével kapcsolatba kerülnek. A keresztény ókor és középkor kiemelkedő szentjét, Szent Mártont választotta Géza fejedelem 996-ban az ország első bencés apátsága, Pannonhalma védőszentjének.

 

Forrás: szentmartonev.hu

Kapcsolódó szolgáltatások ikon

Terméktulajdonságok

  • Megrendelési kód:
    2016040010011 (bélyeg)
    2016040060012 (FDC)
  • Megjelenés: 2016. március 18.
  • Névérték:
    115 Ft
    belföldi nem elsőbbségi szabványlevél, képeslap
  • Nyomdai eljárás: ofszet+aranyfólia
  • Példányszám: 240.000 db
  • Perforálási méret: 40x30 mm
  • Bélyegek száma az ívben: 50 db (5 vonalkód/ív)
  • Papírfajta: enyvezett bélyegpapír
  • Gyártó: ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.
  • Tervezőművész: Baticz Barnabás

Linkek