Postatörténet IV. 2020 fej

Postatörténet IV.

A Magyar Posta folytatja a 2017-ben megkezdett postatörténeti forgalmi bélyegsorozat kibocsátását, aminek keretében 2020-ban is hat címlet jelenik meg. A 2.750 Ft össznévértékű, öntapadós sorozat Baticz Barnabás grafikusművész tervei alapján a Pátria Nyomdában készül, a forgalmi igények szerinti példányszámban. Megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és a www.posta.hu-n.

A képen a postatörténet IV sor látható

A Postatörténet című forgalmi bélyegsorozat évről évre megjelenő címletein egy-egy időszakra jellemző, postai szolgáltatáshoz kapcsolódó, jellegzetes vagy különleges tárgyak, munkaeszközök jelennek meg. A sorozat címletei már hagyományszerűen öntapadós változatban készülnek abból a célból, hogy használatuk egyszerűbb és gyorsabb legyen.

A Postamúzeum féltett kincsei közül most a második világháborút követően egészen a rendszerváltásig jellemző – sőt azt követően is használt – postai tárgyak, eszközök kerültek megjelenítésre. Nevezetesen: Irányítószám-jegyzékek (25 Ft), Kézbesítőtáska (225 Ft), Kézbesítősapka (350 Ft), Külterületi levélgyűjtő szekrény (450 Ft), Bélyegárusító automata (800 Ft) és Robur teherautó (900 Ft). A borítékon a mai postalogó, a bélyegzőben pedig egy postakürt stilizált rajza látható.

Kapcsolódó szolgáltatások ikon

Terméktulajdonságok

  • Megrendelési kód:
    2020120050631 (bélyegsor)
    2020120060032 (FDC)
  • Megjelenés: 2020. május 4.
  • Össznévérték: 2.750 Ft (A sorozat címletei: 25, 225, 350, 450, 800 és 900 Ft: megjelenéskor kiegészítő címletként használhatóak.).
  • Nyomdai eljárás: flexo
  • Kezdő kibocsátási példányszám: 200.000 db bélyeg/fajta (50 bélyegkép + 10 vonalkód/ív). Az utánnyomás a forgalmi igények függvényében történik.
  • Perforálásimérete: 26x33 mm
  • Papírfajta: öntapadós, matt eco-papír
  • Gyártó: Pátria Nyomda Zrt.
  • Fotó: Hajdú József, Torbágyi Gyula
  • Tervezőművész: Baticz Barnabás
  • Forrás: Postamúzeum

Linkek