KARÁCSONY 2021

A karácsonyi jókívánságok postára adásához a Magyar Posta – az elmúlt évekhez hasonlóan – 2021-ben is értékjelzés nélküli, Belföld felirattal ellátott, öntapadós forgalmi bélyeget bocsát ki. Az alapváltozat ötven bélyegképet tartalmazó ívben, a speciális, fenyőillatú változat pedig öt bélyegképes kisívben készült.

A képen a KARÁCSONY 2021 bélyeg látható

A bélyegkép főmotívuma ezúttal az ünnep egyik jelképe a fenyőfa. Az újdonságot Daniel Krisztián tervezőgrafikus tervezte és a Codex Érték-papírnyomda Zrt. gyártotta. A kiadványok 2021. október 25-től kaphatók az elsőnapi postákon, a Filapostán, és megrendelhetők a Magyar Posta internetes áruházából is.
Az örökzöldek tisztelete már a germán, a római, az egyiptomi és a kelta kultúrák hagyományvilágában is ismert volt. Néhány forrás szerint középkori szokás volt, hogy egy fiatal fát vágtak ki, ami az ifjú élet feláldozását jelképezte, hasonlóan Jézushoz, aki fiatalon áldozta fel életét az emberekért. Az első feljegyzés a karácsonyfáról a 15. század végéről, míg az első írásos emlék a fenyőfa árusításáról 1521-ből származik. A feljegyzések szerint Magyarországon az első karácsonyfát 1814-ben állították.
A flexo eljárással gyártott, 50 bélyegképet tartalmazó nyomdai ívet az alsó ívszélen és a vonalkódon elhelyezett képi elemek, valamint magyar, angol, német és francia nyelvű ünnepi feliratok teszik érdekesebbé. A bélyegek ívből való kivételét elősegítendő a vonalháló nyomdailag előzetesen eltávolításra került.
A kisív esetében a bélyegképeken alkalmazott flexo nyomdai eljárást diszkrét formalakkozás egészíti ki, és elegánsan csillogó hópelyhek látványával dobja fel a kompozíciót. A bélyegkép középső részére, a fenyőágak övezte felületre pedig szitalakk került, amely a fenyő különleges illatát mikrokapszulákba zárva tartalmazza, és ujjbeggyel dörzsölés hatására válik érezhetővé az ujjbegyen.
A bélyeghez tartozó alkalmi boríték és bélyegző fő eleme a hópehely.
2021. november 28. – december 26. között, idén is lehetőséget biztosítunk arra, hogy ügyfeleink – a szolgáltatási díj megfizetése mellett – ünnepi bélyegzéssel küldjék üdvözleteiket. A Karácsonyi Posta szolgáltatás valamennyi postán igényel-hető. A zöld színű bélyegzőfestékkel használt bélyegzők alapváltozatainak, valamint a „Karácsonyi Posta” jelzőnek a képe jobb oldalon fent látható.

Kapcsolódó szolgáltatások ikon

Terméktulajdonságok

  • Megrendelési kód:
    2021350010031 (bélyeg)
    2021351040031 (50 bélyeges ív) 2021350060032 (FDC bélyeggel) 2021340040031 (speciális kisív) 2021340060032 (FDC speciális bélyeggel)
  • Megjelenés: 2021. október 25.
  • Névérték/eladási ár: Belföld (Megjelenéskor 145 Ft értékű, belföldi nem elsőbbségi levél 50 g-ig, levelezőlap és képes levele-zőlap szolgáltatásának díja.)
  • Nyomdai eljárás: flexo + a kisív esetén csillogó formalakk és fenyőillatú szitalakk
  • Példányszám: a forgalmi igények függvényében (kezdő példányszám: 1.200.000 bélyeg, 10.000 kisív)
  • Perforálási mérete: 26 × 33 mm
  • Kisív vágási mérete: 29 × 220 mm
  • Papírfajta: öntapadós, matt ecopapír; a kisív esetében leáztatható bélyegpapír
  • Gyártó: Codex Értékpapírnyomda Zrt.
  • Tervezőművész: Daniel Krisztián

Linkek