Madarak fej

EUROPA 2019: Nemzeti madarak

Az Európai Postaüzemeltetők Egyesületének (PostEurop) tagjai évente bocsátanak ki ugyanabban a témában bélyeget, amivel a tagországok azonos értékeit is bemutatják. Az „EUROPA” bélyeg jelenleg is az egyik legnépszerűbb gyűjtési tematika, és a hivatalos logóval ellátott kiadványok a legkeresettebb bélyegújdonságok között találhatók. A tagországok 2019-ben a nemzeti madarak témakört jelenítik meg bélyegeiken. A 2x2 bélyegből álló magyar bélyegkisív Berta Ágnes grafikusművész tervei szerint a Pénzjegynyomda Zrt.-ben 40.000 példányban készült. Megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és a www.posta.hu -n.

A képen a EUROPA 2019: Nemzeti madarak kisív látható

A magyar bélyegeken egy-egy fokozattan védett, társas, költöző madárfaj látható.
A fehér gólya jól ismert madár, mivel szinte minden településen vagy környékén megfigyelhető. Télre Afrikába repül, melyhez több ezer kilométert tesz meg, majd március végén jelenik meg ismét a Kárpát-medencében.
A nagy kócsag elsősorban nádasokban, ártéri erdőkben fészkel, a nagyobb termetű, társas gázlómadarak közé tartozik. A bélyegkisív keretén néhány további, Magyarországra jellemző madárfaj: kerecsensólyom, fecske és túzok látható. A borítékon a fehér gólya és a nagy kócsag, a bélyegzőben a fecske ismétlődik.

Kapcsolódó szolgáltatások ikon

Terméktulajdonságok

  • Megrendelési kód:
    2019110040011 (kisív)
    2019110060012 (kisív FDC)
  • Megjelenés: 2019. május 9.
  • Névérték/eladási ár:
    Kisív: 4 × 400 Ft (A400 Ft a megjelenés időpontjában Európai országokba nem elsőbbségi szabványméretű levél 20 g-ig, levelezőlap, képes levelezőlap; FLEXI-üzleti levél Európai országokba elsőbbségi egyéb 20 g-ig.)
    Elsőnapi boríték: 1.700 Ft
  • Nyomdai eljárás: 4 szín ofszet
  • Példányszám: 40.000 kisív
  • A bélyegek perforálásimérete:
    25x25 mm
  • A kisív vágási mérete: 100x68 mm
  • Papírfajta: Fehér, famentes felületkezelt enyvezett bélyegpapír, optikai fehérítővel
  • Gyártó: Pénzjegynyomda Zrt.
  • Tervezőművész: Berta Ágnes

Linkek