A GULÁG-GUPVI ÁLDOZATAINAK EMLÉKÉRE
A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával emlékezik meg a GULÁG-GUPVI áldozatairól. A szimbolikus megfogalmazású emlékbélyeg ifj. Szunyoghy András grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben készült 200.000 példányban. Az újdonság február 1-jétől kapható az elsőnapi postákon, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.
Már a
cári Oroszország is létesített kényszermunkatáborokat politikai ellenzékének
elnyomására, ezek azonban még nem alkottak egységes rendszert. Az 1917-es forradalom
után Lenin száműzette és táborokba záratta politikai ellenfeleinek jelentős
részét. A kiépülő táborrendszer, amelyet orosz nevének kezdőbetűiből GULÁG
néven ismer a világ, Sztálin egyeduralma alatt érte el legnagyobb kiterjedését.
Ezekben a lágerekben a sztálini politika bel- és külföldi ellenzőit, a
megbízhatatlannak számító volt hadifoglyokat, földjükről elkergetett
parasztokat, illetve más okokból elhurcoltakat kemény fizikai munkára fogták.
Napi 12 órát dolgoztatták őket, miközben élelem- és egészségügyi ellátásukról,
elszállásolásukról alig gondoskodtak. A mintegy 20-30 millió fogoly többségét
pusztulásra kárhoztatták. A bolsevik munkatáborrendszer szerkezete Sztálin
halálát követően roppant meg. Tényleges felszámolására az 1960-as években
került sor. Magyarországon amásodik
világháborúvégén, a Vörös Hadsereg által elfoglalt területekről
kezdődtek meg az elhurcolások. A magyar katonai és a polgári internáltak az
1939-ben létrehozott GUPVI, vagyis a hadifoglyok és internáltak táborhálózatába
kerültek. a politikai elítélteket a jóval szigorúbb GULÁG táborokba hurcolták
el. A Magyarországról deportált kb. 800.000
emberből 300.000 halt meg a rabság során. Magyarország Kormánya – a
kényszermunkára történő internálás 70. évfordulójáról való megemlékezés
céljából – a 2015. évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és
kényszermunkások emlékévévé nyilvánította. Az Emlékbizottság a GULÁG-GUPVI Emlékévet
2017. február 25-ig – Kovács Béla kisgazda politikus elhurcolásának 70.
évfordulójáig – hosszabbította meg.
Forrás: beszedesmult.hu; Haraszti György: Emléknapi gondolatok; wikipedia.org