TAJAK_VAROSOK_FEJ

TÁJAK-VÁROSOK IV.
Balatonfüred, Csorna, Győr, Nagyatád

A Magyar Posta 2021-ben is folytatja Tájak, városok elnevezésű bélyegsorozatát. Az idei évben megjelenő négy bélyeg egyikén a várossá nyilvánításának 750. évfordulóját ünneplő Győr, míg további három címletén a várossá nyilvánításának 50. évfordulóját ünneplő Balatonfüred, Csorna és Nagyatád szerepel.

A képen a TÁJAK-VÁROSOK IV.Balatonfüred, Csorna, Győr, Nagyatád bélyegsor látható

A bélyegképek nem csupán egy-egy kiemelt látványosságot mutatnak be, hanem – a sorozat eddig megjelent bélyegeivel összhangban – a településeket a grafikai kompozíciónak köszönhetően el is helyezik Magyarország térképén. A bélyegsor Benedek Imre grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült 50 000 példányban. Megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és www.posta.hu-n. Balatonfüred Veszprém megyében található. „A Balaton északi partjának fővárosa”, a Balaton-part legrégebbi üdülőhelye, jelentős vitorláskikötő. A bélyegen a Kerektemplom, az alkalmi borítékon pedig a város madártávlati képe található. Csorna Győr-Moson-Sopron megyében található. Az itt feltárt régészeti leletek tanúbizonysága alapján már az őskortól kezdve lakott település. A bélyegen a Premontrei apátság, az alkalmi borítékon pedig a csornai 1956-os emlékmű látható. Győr Győr-Moson-Sopron megye székhelye. Jelentős gazdasági, kulturális, egyetemi és sportközpont, az ország egyik legdinamikusabban fejlődő városa. A bélyegen a Városháza, az alkalmi borítékon pedig a győri vár szerepel. Nagyatád Somogy megyében található. A honfoglalás idején alapították, de a leletek szerint a terület már az ókorban is lakott volt. A bélyegen a Városi sportcsarnok, az alkalmi borítékon Kossuth Lajos szobra és az Éltes Mátyás Általános Iskola egykori épülete található. A bélyegzők grafikája valamennyi esetben az adott város címerének stilizált képét ábrázolja.

Kapcsolódó szolgáltatások ikon

Terméktulajdonságok

  • Megrendelési kód: 2021260050411 (bélyegsor) 2021260060112 (FDC Balatonfüred) 2021260060212 (FDC Csorna) 2021260060312 (FDC Győr) 2021260060412 (FDC Nagyatád)
  • Megjelenés: 2021. július 5.
  • Össznévérték: 780 Ft (Megjele-néskor a 195 Ft Belföld azonosított levél 50 g-ig, levelezőlap, képes levelezőlap címletként használható.)
  • Nyomdai eljárás: 4 szín ofszet
  • Példányszám: 50.000 db bélyeg/fajta (50 bélyeg/5 vonalkód/ív)
  • Perforációs méret: 45 x 26,02 mm
  • Papírfajta: Enyvezett bélyegpapír, optikai fehérítővel
  • Gyártó: ANY Biztonsági Nyomda
  • Fotó: Gáspár Ákos, Vörös Ákos (Balatonfüred), Antal József, Nagy Gábor Imre (Csorna), Mar-cali Gábor (Győr), Huszár Endre (Nagyatád)
  • Tervezőművész: Benedek Imre

Linkek