SZENT IGNÁC-ÉV

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti Loyolai Szent Ignácot, a Jézus Társasága (jezsuita rend) alapítóját szentté avatásának 400. évfordulója tiszteletére. Az alkalmi bélyeg Szabó Ferenc grafikus tervei alapján 50 000 példányban, az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben készült. Megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és a www.posta.hu-n.

A képen a SZENT IGNÁC-ÉV  bélyeg  látható

Rendalapítója megtérésének 500. évfordulóján a Jézus Társasága Szent Ignác-évet hirdetett. A 2021. május 20-án kezdődött eseménysorozat 2022. július 31-én ér véget, és magába foglalja az első jezsuita – valamint társa, Xavéri Ferenc – 1622. március 12-én történt szentté avatásának 400. évfordulóját is. A magyar jezsuita rendtartomány az ünnepi év mottójául a következő, Szent Ignác lelkiségében gyökerező mondatot választotta: „Megtalálni Istent mindenben”.
A baszk származású Loyolai Szent Ignác, családi nevén Íñigo López de Loyola, a Jézus Társasága alapítója az embereket közelebb akarta segíteni Istenhez. Az imádsággal és a lelki élettel kapcsolatos tapasztalatait a Lelkigyakorlatok című könyvében foglalta össze, mely a jezsuita, illetve a Szent Ignác-i lelkiség alapja lett. Döntő szerepe volt a reformációt követő katolikus megújulás kibontakozásában. Ünnepnapját július 31-én tartják.
A bélyegkép előterében Loyolai Szent Ignác látható Jacopino del Conte (1510-1598) olajfestményének részlete alapján, mellette a jezsuita rend jelképe, a háttérben pedig a Mária utcai Jézus Szíve Jezsuita Templom homlokzatának felmérési terve kapott helyet. Az alkalmi borítékon a jezsuita rend címere, valamint a jubileumi év hivatalos logója szerepel. Az alkalmi bélyegzőben szintén a jezsuita rend jelképe látható.

Kapcsolódó szolgáltatások ikon

Terméktulajdonságok

  • Megrendelési kód:
    2022100010011 (bélyeg)
    2022100060012 (FDC)
  • Megjelenés: 2022. március 11.
  • Névérték: 685 Ft (Megjelenéskor Belföld elsőbbségi ajánlott levél 50g-ig szolgáltatás díja.)
  • Nyomdai eljárás: 4 szín ofszet
  • Példányszám: 50.000 db
  • Perforálási mérete: 30 x 40 mm
  • Papírfajta: Fehér, famentes felületkezelt enyvezett bélyegpapír, optikai fehérítővel
  • Gyártó: ANY Nyrt. (bélyeg); Codex Zrt. (boríték)
  • Fotó: Cultiris / AKG-Images
  • Tervező: Szabó Ferenc

Linkek