Negyesfogat_belyeg_fej

NÉGYESFOGATHAJTÓ-EURÓPA-BAJNOKSÁG

A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeget bocsát ki a Budapesten megrendezésre kerülő Négyesfogathajtó-Európa-bajnokság tiszteletére. A bélyeg Kamarás Ágnes grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben készült 50.000 példányban. Az újdonság 2021. augusztus 4-én jelenik meg. Megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és a www.posta.hu-n.
XII. Négyesfogathajtó-Eb eseményére az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás társrendezvényeként 2021. szeptember 2-5. között kerül sor a Kincsem Parkban. A kontinensviadal egyben különleges jubileumot is jelent, hiszen éppen ötven évvel ezelőtt, 1971-ben Budapesten tartották az első Európa-bajnokságot.

Negyesfogat_belyeg_small

A fogathajtás három versenyszámból áll. A díjhajtásban bírálják a hajtó és lovai közti összhangot, a jármódok szabályosságát és ütemességét; a lovak mozgásának összehangoltságát, könnyedségét, lendületességét, valamint a hajtó stílusát, pontosságát. A maratonhajtás során a fogatoknak 3 szakasszal és 8 akadállyal kell megküzdeniük, melyek változatos terepviszonyok között kerültek felépítésre (domb, híd, vizes akadályok). A befejező versenyszámban, mely az akadályhajtás, egy meghatározott alapidőn belül kell a versenyzőknek, minél kevesebb hibaponttal célba érniük a speciális akadályokból felépített pályán. A díj- és az aka-dályhajtás helyszíne a rögbi stadionban lesz kialakítva, míg a maratonakadályok a lóversenypálya közepén kerültek felépítésre, így a világon egyedülálló módon a leglátványosabb versenyszám a fedett tribünről is jól követhető lesz.
A kocsiverseny már az ókori görög olimpiák versenyszámai között is szerepelt és népszerű volt a római császárok korában is. A modern szervezett lovassport azonban alig több mint 100 éves múltra tekint vissza.
Az alkalmi bélyeg, boríték és bélyegző fő eleme az EB logója és az 50 éves jubileumra utaló kompozíció, melyet az alkalmi borítékon egy négyesfogat képe tesz teljessé.

Kapcsolódó szolgáltatások ikon

Terméktulajdonságok

  • Megrendelési kód: 2021270010011 (bélyeg) 2021270060012 (FDC)
  • Megjelenés: 2021. augusztus 4.
  • Névérték: 445 Ft (Megjelenéskor Belföld ajánlott szolgáltatás (elektronikus feladójegy-zékkel) díjának felel meg.)
  • Nyomdai eljárás: 4 szín ofszet
  • Példányszám: 50.000 bélyeg (50 bélyeg / 5 vonalkód / ív)
  • Perforálási méret: 40 x 30 mm
  • Papírfajta: enyvezett bélyegpapír
  • Gyártó: ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.
  • Fotó: Váraljai János (boríték)
  • Tervezőművész: Kamarás Ágnes

Linkek