MESEHŐSÖK IV.: MAZSOLA ÉS TÁDÉ
A Magyar Posta Mesehősök témakörben ezúttal – Bálint Ágnes író, Bródy Vera bábtervező és Lévai Sándor díszlettervező alkotásaként, az MTV stúdiójában készült – Mazsola és Tádé című bábfilm hőseivel bocsát ki sorszámozott alkalmi bélyegblokkot. A bélyegblokk Weisenburger István grafikusművész tervei szerint a Pénzjegynyomda Zrt.-ben készült 50.000 példányban. Az újdonság 2022. szeptember 2-án kerül forgalomba. Megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, a kijelölt postahelyeken és a www.posta.hu-n.
Mazsola a kismalac, váratlanul testvért kap és duzzogva, illetve féltékenykedve figyeli, hogy Manócska megosztja szeretetét közte és az új jövevény, a tengerimalac Tádé között. Azután éppúgy, mint a gyerekek megszereti kistestvérét, és megérti, hogy Manócska semmivel sem szereti őt kevésbé, mint akkor, amikor ő volt az egyetlenke. A kedves humorú, szeretetreméltó bábokkal eljátszott történetek jó példát mutatnak a hétköznapi konfliktusok megoldására a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt.
A Mazsola és Tádé magyar televíziós bábfilmsorozat, amely a Mazsola I-III. című bábfilmsorozat (1964-66) folytatásaként 1969-től 1973-ig készült, két évadot élt meg, melyet 1969-71 folyamán mutatott be a Magyar Televízió. Bálint Ágnes írta, a bábokat Bródy Vera, míg a díszletet Lévai Sándor tervezte. Az alkalmi bélyegblokk három címletén a főszereplőket láthatjuk: a bal oldali bélyegen Mazsola, a középső bélyegen Manócska, míg a jobboldali bélyegen Tádé szerepel. A blokk keretrajzán a tökház és néhány további szereplő is megjelenik: Varjú bácsi, Egérke, Menyus a medve, illetve Mazsola vakond barátja. Az alkalmi borítékon, születésének 100. évfordulója alkalmából Bálint Ágnes látható, amint éppen a Mazsola figurával bábozik. A bélyegzőben Mazsola és Tádé stilizált portréja szerepel.
Bálint Ágnes (1922–2008) József Attila-díjas magyar író, szerkesztő, dramaturg. Már 14 éves korában jelentek meg írásai és 19 éves korában adták ki első meseregényét. 1958-tól 1986-os nyugdíjazásáig a Magyar Televíziónál dolgozott. 1961-től bábjátékokat írt, majd rajzfilmek forgatókönyvét készítette el. 1968-ban indította az első környezetbarát műsort, a Kuckót. Később több könyve és fordítása is megjelent, illetve az ő művei is megjelentek idegen nyelveken. 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, majd 2016-ban a Magyar Örökség díjat vehette át. A bélyegblokk érdekessége, hogy a rajta elhelyezett QR-kód beolvasását követően a sorozat eddig megjelent bélyegeire, a bemutatott mesékre, alkotóikra vonatkozó információk érhetők el.