A máriapócsi kegykép könnyezésének 300. évfordulója emléklap

A máriapócsi kegykép könnyezésének 300. évfordulója emléklap

A máriapócsi kegykép könnyezésének 300. évfordulója emléklap

A Magyar Posta a máriapócsi kegykép könnyezésének 300. évfordulója alkalmából emléklapot bocsát ki. Az ofszet eljárással készült emléklap Laczkó Anita grafikusművész tervei szerint készült. A kiadvány november 8-tól vásárolható meg a készlet függvényében a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

Kelet-Magyarország neves búcsújáróhelye Máriapócs. A település nevezetessége a pócsi kegykép, amelyet 1676-ban Csigei László bíró készíttetett fogadalomból és hálából, a török rabságából történt szabadulásának emlékére. 1696. november 4-én, miközben a kis fatemplomban Papp Dániel lelkész a Szent Liturgiát végezte, egy földműves arra lett figyelmes, hogy az Istenszülő-ikon mindkét szeméből bőségesen folynak a könnyek. Még ebben az évben császári parancsra Bécsbe szállították az ikont. A másolat – a jelenlegi máriapócsi kegykép – 1707 körül került Pócsra, hogy az eredeti ikon hiányát pótolja. Az első kegykép többé nem könnyezett, viszont másolata augusztus 1-jei, 2-i és 5-i több órán át tartó könnyezését sok százan látták. A szemtanúk vallomásának jegyzőkönyve kétséget kizáróan bizonyítja a könnyezés valódiságát. Ez a csoda 1905 telén megismétlődött.
2015-ben ünnepeljük a máriapócsi kegykép könnyezésének 300. évfordulóját, és ugyanebben az évben, március 20-án Ferenc pápa megalapította a Magyarországon élő görögkatolikusok számára a Görögkatolikus Metropóliát.
Az emléklapon az emléknaphoz kapcsolódó grafikai és képi elemek, valamint magyar és angol nyelvű tájékoztató szövegek olvashatók. Az emléklap harmadik oldalára a 2012-ben kibocsátott, 100 éves a Hajdúdorogi Egyházmegye c. alkalmi bélyeg került beragasztásra, melyet az évfordulóra készített alkalmi bélyegző lenyomat tesz különlegessé.

Megrendelési kód: 4104840
Megjelenés: 2015. november 8.
Eladási ár: 755 Ft
Példányszám: 1700 db
Nyomdai eljárás: ofszet
Tervezőművész: Lackó Anita

Letölthető tájékoztató

Vásárlás/emléklap