87. Bélyegnap - Debrecen

87. bélyegnap - debrecen

Debrecen sor Kölcsey Debrecen sor Csonka

2014. április 25-27. között Debrecen ad otthont a 87. Bélyegnap eseményeinek és a HUNFILA 2014 Nemzetközi Bélyegkiállításnak. A Magyar Posta az idei bélyegnapra hagyományosan kétcímletű bélyegsorozatot és feláras bélyegblokkot hoz forgalomba. A blokk alapváltozata mellett speciális, csiszolt hegyikristállyal díszített piros sorszámozású bélyegblokk is megjelenik. A felárból befolyó összeget, blokkonként 200 Ft-ot, a Magyar Posta a hazai szervezett bélyeggyűjtés támogatására fordítja. A bélyegnapi újdonságok Hajdú József fotóinak felhasználásával, Baticz Barnabás tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomdában készültek.  

Debrecen blokk

A 87. Bélyegnap eseményeinek a civis város, Debrecen ad otthont. A filatelisták ünnepét köszöntő blokkon ezúttal a város jellegzetes épületei közül az ország legfőbb református templomaként számon tartott, klasszicista stílusban épült debreceni Református Nagytemplom, a sorozat címletein pedig a városban ma álló templomok közül a legrégebbi, eredetileg barokk stílusú, majd romantikus stílusban átalakított Református Kistemplom – közismert nevén a Csonkatemplom –, valamint a konferenciáknak és népszerű kulturális eseményeknek – így a 87. Bélyegnapnak is – otthont adó Kölcsey Központ látható.A 87. Bélyegnap tiszteletére 5000 példányban készült a DEBRECEN BÉLYEGSZETT, amely a kétcímletű alkalmi bélyegsorozat és a hazai szervezett bélyeggyűjtés támogatását szolgáló feláras bélyegblokk mellett tartalmazza a bélyegblokk speciális, csiszolt hegyikristállyal díszített, piros sorszámozású változatát is. Ez utóbbi kizárólag a bélyegszett részeként vásárolható meg.

87. Bélyegnap szett

87. BÉLYEGNAPŸ Megrendelési kód: 2014110050211 (sor); 2014110060012 (sor FDC);

2014120030011 (blokk);2014120060012 (blokk FDC); 2014121030011 (Debrecen bélyegszett)ŸMegjelenés: 2014. április 25. Ÿ

Össznévérték: 860+200 Ft
Ÿ A szett eladási ára: 3990 Ft. Ÿ
Példányszám: 300.000 sor, 30.000 blokk és 5000 speciális blokk
ŸA bélyegblokk vágási mérete 90 x 70 mm, a bélyegek perforálási mérete: 30 x 40 mmŸ
Gyártó: ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. Ÿ Fotóművész: Hajdú József Ÿ Tervezőművész: Baticz Barnabás ŸA blokk felárösszege levélpostai küldemények bérmentesítésére nem használható!

Letölthető dokumentum