150 ÉVE SZÜLETETT IVÁNYI GRÜNWALD BÉLA

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti Iványi Grünwald Béla festőművész születésének 150. évfordulóját. Az újdonság négy bélyegképet tartalmazó kisív formátumban, Baticz Barnabás grafikusművész tervei alapján a Pénzjegynyomda Zrt.-ben készült 60 000 példányban. Május 5-től kapható az elsőnapi postákon, a Filapostán, továbbá megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

Iványi Grünwald Béla (1867. 5. 6. – 1940. 9. 24.) a magyar festészet meghatározó személyiségeinek egyike. Életműve három nagy periódusra oszlik: 1889-től 1909-ig a nagybányai művésztelep jellegzetes vonásai, míg az ezt követő periódusban stilizáló törekvések figyelhetők meg festményein, majd az 1920-as évek után az alföldi festők hatását magába ötvöző impresszionista jegyek jelennek meg képein.
A Somogy megyei Som határában levő Darázs-pusztán, hétgyerekes családban született. Iskoláit magántanulóként végezte Székesfehérváron, majd Budapestre került, és ott 1882-ben a Mintarajziskolába járt, ahol Székely Bertalan tanítványa volt. Az iskola befejezését követően számos nagy elődjéhez hasonlóan külföldön tanult: 1886-ban rövid ideig Münchenben, majd 1887-ben Párizsban a Julian Akadémián szerzett új ismereteket. 1889-től szerepelt kiállításokon, első jelentős képe az 1890-ben festett Isten kardja c. festmény volt, aminek ihletőjéül az Attila eredetmonda szolgált.
1892-ben Ferenczy Károllyal visszatért Münchenbe, ahol Hollósy Simon köréhez csatlakozott. 1893-ban festette a Nihilisták sorsot húznak című nagyszabású zsánerképét, amit ma a debreceni Déri Múzeumban őriznek. A millenniumi kiállításra készült hatalmas képe, a Tatárjárás után.
A nagybányai művésztelep egyik alapítója és tanára volt. Az itt készült képein a plein air problémájával foglalkozott, művészetére főleg Ferenczy Károly hatott. Vezetéknevét ekkor egészítette ki az Iványi előtaggal. Képei közül kiemelkedik a Holdfelkelte (1896), a derűs hangvételével a legszebb magyar tájképek közé tartozó Itatás (1902) és a Tavaszi kirándulás (1903). 1907-től elfordult a nagybányai szigorú természetelvűségtől, és addigi munkáit dekoratív, stilizáló, szecessziós kísérletek váltották fel. 1909-ben már nagyszabású képpel – a Vendégség című kompozícióval – jelent meg.
Nagybánya után 1907-ben Kecskemétre költözött, ahol éveken keresztül vezetője és tanára volt az ottani művésztelepnek. Itt alkotta meg a Kecskeméti Kaszinó homlokzatát díszítő allegorikus csoportjait (1912), majd a Tavasz ébredése című művét (1913).
Az I. világháború után a Balatonhoz költözött, ahol Munkácsy Mihály és Paál László tradíciójához kapcsolódó, egyszerű kivitelezésű, valósághű tájképeket festett, közben állami megrendelésre Debreceni Egyetem aulája számára egy nagyméretű történelmi kompozíciót is készített.
A bélyegképen a művész Nagybányai táj a Gutinnal című festménye látható, ami a Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárában található. Az elsőnapi boríték a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének részét képező Önarckép című alkotás felhasználásával készült, az alkalmi bélyegző pedig egy festőállványt szimbolizál.
A nagybányai művésztelep alapító mesterei között az ő művészete követte legrugalmasabban mozgalmas korának stílusváltozásait, elragadó színfantáziáival a legváltozatosabb munkásságú magyar festők egyike volt. Számos nemzetközi kiállítási díjban és állami elismerésben részesült. Alkotásai ma több ismert múzeumban és magángyűjteményekben kapnak helyet.

Források: Zádor Anna-Genthon István (főszerkesztők): Művészeti Lexikon, Budapest 1981; visuart.hu; wikipedia.org