Jeles magyarok: 100 éve született Püski Sándor
Megjelenési időpont: 2011. február 04.
A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti Püski Sándor születésének 100. évfordulóját.

Püski Sándor (Békés, 1911. febr. 4. – Bp., 2009. aug. 2.) magyar könyvkiadó.
1930-ban
iratkozott be a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára,
ahol 1935-ben avatták jogi doktorrá. 1938-ban nyitotta meg
könyvesboltját. 1939-ben alapította meg a Magyar Élet Könyvkiadót, amely
főként népi írók műveinek megjelentetésével foglalkozott. A kiadót
1950-ben államosították, Püski Sándort pedig 1962-ben hamis vádakkal
bebörtönözték, egy év elteltével szabadult. 1966-ban kapott útlevelet,
majd feleségével 1970-ben az Egyesült Államokba emigrált. Kitelepülésük
után kezdetleges körülmények között, a lakásukról terjesztettek. Később
előadókörutakat szerveztek Magyarországról meghívott művészekkel. Püski
Sándor 1974-ben vásárolta meg New York magyar negyedében az igen
elhanyagolt állapotban lévő Corvin nevű kis könyvesboltot. 1975-ben
hozták létre a Püski Kiadót, amely az egykori Magyar Élet szerzőgárdáján
kívül az akkori Magyarországon politikai okokból közlési lehetőségekhez
nem jutott szerzők munkáit adta közre. A Püski-Corvin Magyar
Könyvesház, melyet 1984-ben egy nagyobbra cserélt a Nyugaton élő
magyarság szellemi központjává vált.
1989-ben
tért vissza Budapestre. Krisztina körúton lévő könyvesháza a népi
irodalom szellemi örököseinek gyűjtőhelyének számít. Az alapító munkáját
később fiai Püski László és Püski István, majd unokái Püski Atilla és
Püski Csaba is segítették. A kiadó alapítása óta a magyar
sorskérdésekkel foglalkozó írók, történészek, költők műveit adja ki.
Könyvesboltjukban megtalálható minden olyan könyv, amit magyarként
érdemes elolvasni.
Elismerései: Bethlen Gábor-díj (1990), Petőfi
Sándor Sajtószabadság-díj (1995), Magyar Örökség díj (1996), Bocskai
István-díj (1996), Pro urbe Budapest (1996), A Magyar Köztársasági
Érdemrend középkeresztje (2001), Budapest I. kerülete dísz-polgára
(2001), a Magyar Művészeti Akadémia Aranyérme (2002), az Év Könyve-díj
(2003), Ma-gyar Művészetért (2004) és Szent István-díj (2005). (Forrás:
hu.wikipedia.org , puskikiado.hu)

A centenáriumi évfordulót köszöntő bélyegképen könyvek láthatók, melyek gerincén Püski Sándor portréja tűnik elő. Az egyik könyv borítóján a Püski Kiadó emblémája és a „100 éve született Püski Sándor” felirat szerepel. Az alkalmi borítékon szintén könyvek sorakoznak, rajtuk a „Püski Sándor 1911-2009” felirat olvasható. Az alkalmi bélyegzőn a Püski Kiadó emblémájának stilizált rajza szerepel.
Megrendelési kód: 2011010010011 (bélyeg) 2011010060012 (FDC)
Megjelenési időpont: 2011. február 4.
Névérték: 270 Ft
Kibocsátási példányszám: 300.000 db
A bélyeg perforálási mérete: 30 x 40 mm (50 bélyegkép/ív)
Gyártó nyomda: Pénzjegynyomda
Fotóművész: Teknős Miklós
Tervezőművész: Kara György