Premontrei fej

A premontrei rend alapításának 900. évfordulója

A premontrei rend alapításának 900. évfordulóját a Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti. A bélyeg Benedek Imre grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült 50 000 példányban. Az újdonság a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és a www.posta.hu–n vásárolható meg.

A képen a A premontrei rend alapításának 900. évfordulója bélyeg látható

2021 a premontrei rend alapításának emlékéve. A kanonokrend a katolikus egyház egyik szerzetesrendje, melyet Szent Norbert – később magdeburgi érsek - alapított 1121-ben, a franciaországi Laon melletti Prémontrében. A Szent Ágoston reguláját követő szerzetesek öltözetük színe alapján „fehér kanonokok” néven is ismertek. A premontreiek monostoraikat városokban vagy forgalmas helyek közelébe építették, életükben a szemlélődő életformát összekötötték a papi tevékenységgel.

A bélyegen Vaszary János Szent Norbert című festménye látható, mely eredetiben Zsámbékon, a Keresztelő Szent János tiszteletére épült barokk templomban tekinthető meg. A borítékon az ELTE Egyetemi Könyvtárban őrzött, premontrei téti (csúti) breviárium egyik lapjának képe látható.

Kapcsolódó szolgáltatások ikon

Terméktulajdonságok

  • Megrendelési kód:
    2021040010011 (bélyeg)
    2021040060012 (FDC)
  • Megjelenés: 2021. február 10.
  • Névérték:
    500 Ft (Megjelenéskor kiegészítő címletként használható.)
  • Nyomdai eljárás:
    4 szín ofszet
  • Példányszám:
    50.000 db
  • Perforációsméret:
    53,5 mm x 33,8 mm
  • Papírfajta:
    Fehér, famentes felületkezelt enyvezett bélyegpapír, optikai fehérítővel
  • Gyártó:
    ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.
  • Tervezőművész:
    Benedek Imre
  • Fotó: Németh Márk Botond

Linkek