30_2016_fej

100 ÉVES AZ ARATÓ–PARLAMENT CÍMŰ BÉLYEGSOROZAT

A Magyar Posta szelvényes forgalmi bélyegen örökíti meg a bélyeggyűjtők köreiben klasszikusnak számító Arató–Parlament című bélyegsorozat kibocsátásának 100. évfordulóját. Az Üzenet bélyegem IV. – Belföld35 forgalmi bélyeghez kapcsolódó szelvényen az Arató–Parlament bélyegsorozat 4 és 15 filléres Arató, valamint 10 koronás Parlament címletei alkotta montázs látható. Az újdonságot Benedek Imre grafikusművész tervei alapján a Pénzjegynyomda gyártotta. Október 3-tól vásárolható meg a készlet függvényében az elsőnapi postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

30_2016_bg_s 1916. október 1-jén lépett hatályba az új postai díjszabás. Ezzel egy időben bocsátották ki a Fehérszámú Arató bélyegeket, majd november elsejétől a filléres névértékű Arató és koronás névértékű Parlament bélyegeket.  Az Arató–Parlament bélyegsor grafikáját tekintve is újat hozott a megelőző, 17 éven keresztül használt Turulos sorozatokhoz képest. A 2-40 filléres címletek az 1909-es bélyegterv pályázaton nyertes Tull Ödön arató párt ábrázoló grafikájával, az 50 filléres – 10 koronás értékfokozatok pedig a pályázaton harmadik díjat nyert Brandmayer Vilmos Országházat ábrázoló rajzával jelentek meg. Az előbb fehér számmal kibocsátott 10 és 15 fillérest később a többihez hasonlóan a bélyeg színével megegyező értékszámmal nyomták.  A centenáriumi bélyegszelvényen a 15 filléres Fehérszámú Arató (elsőként jelent meg, 1916. október 1.) a 10 koronás Parlament (záróérték, 1917. november) és a 4 filléres Arató (utoljára jelent meg, 1918. augusztus 26.) címletek láthatók. Az alkalmi boríték Tull Ödön Arató c. bélyegvázlata alapján készült.

Forrás: Bélyegmúzeum

Kapcsolódó szolgáltatások ikon

Terméktulajdonságok

  • Megrendelési kód:
    2016460010031 (bélyeg)
    2016460060032 (FDC)
    2016461040031 (ív)
  • Megjelenés: 2016. október 3.
  • Névérték: 115 Ft (megjelenéskor)
    Belföldi nem elsőbbségi szabvány levél
  • Nyomdai eljárás:  ofszet
  • Példányszám: 175.000 db
    35 db bélyeg/ív
  • Perforálási méret:
    18 x 25,2 mm (bélyeg)
    36,25 x 25,2 mm (szelvény)
  • Papírfajta: enyvezett bélyegpapír
  • Gyártó: Pénzjegynyomda Zrt.
  • Tervezőművész: Benedek Imre

Önállóan a szelvény levélpostai küldemények bérmentesítésére nem használható!

Linkek