Utalvánnyal is kifizethető a tankönyvcsomag

A Magyar Posta 200 kijelölt postán biztosítja, hogy a 2017/2018-as tanévre szóló tankönyvek díját utalvánnyal, illetve utalvánnyal és készpénzzel együttesen kifizethessék a családok.

2017. augusztus 16.

A Magyar Posta 200 kijelölt postán biztosítja, hogy a 2017/2018-as tanévre szóló tankönyvek díját utalvánnyal, illetve utalvánnyal és készpénzzel együttesen kifizethessék a családok.
A szolgáltatás 2017. augusztus 21. és november 30. közötti időszakban vehető igénybe a kijelölt postákon, amelyeket ide kattintva tekinthet meg.

A Szolgáltató az alábbi utalványokat fogadja el befizetéskor:

  • Posta Paletta Zrt. – Iskola utalvány
  • Erzsébet Utalványforgalmazó Kft. – Iskolai utalvány
  • Erzsébet Utalványforgalmazó Kft. – Gyermekvédelmi utalvány
  • Edenred Kft. – Ticket Service Beiskolázási Utalvány

Ha utalvánnyal fizetne a szülő/befizető, akkor a Szolgáltató elkéri a tankönyvszámlát, és az azok kiegyenlítéséhez szükséges pénzösszeggel pontosan megegyező értékű utalványt, utalványokat. Amennyiben az Ügyfél utalvánnyal és készpénzzel kívánja kiegyenlíteni a számlán feltüntetett összeget, abban az esetben ezek együttes összegének kell megegyeznie a számlán feltüntetett összeggel. Utalványok csak úgy fogadhatóak el, ha értékük kevesebb, vagy pontosan megegyezik a végszámla összegével. Az utalvány(ok) értékéből a Szolgáltató készpénzt nem adhat vissza, illetve egyéb, a Magyar Posta által forgalmazott terméket értékkülönbözetként nem adhat át.

A tankönyvcsomagok díjának kiegyenlítése utalványkártyákkal és cafeteria kártyákkal nem lehetséges.

A szolgáltatás biztosítása erre kijelölt pultnál, nagyobb forgalmú posta esetében több pultnál történik. Az ügyféltérben elhelyezett tájékoztatón olvasható, melyek az erre a célra kijelölt munkaállomások.

Kapcsolódó szolgáltatások ikon

Kapcsolódó szolgáltatások