Személyi változás a Magyar Posta menedzsmentjében

Majláth Zsolt László a Magyar Posta Zrt. operációs vezérigazgató-helyettese 2017. szeptember 1-jétől a Pénzjegynyomda Zrt. vezérigazgatója lesz.

2017. augusztus 10.

Majláth Zsolt László 2016. augusztus 12-től a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának tagja, 2016 októberétől pedig a Társaság operációs vezérigazgató-helyettese.
A szakember az elmúlt csaknem egy évben a logisztikai, ingatlangazdálkodási és hírlapterjesztési területért felelt és sikeresen valósította meg azok fejlesztését a Társaság rövid és középtávú terveinek megfelelően.

Kiemelt feladata volt a Posta csomaglogisztikai tevékenységének új alapokra helyezése, a meglévő piaci vezető szerep megőrzése a csomaglogisztikai ágazatban. Tevékenységének eredményeképpen az időszaki küldeményfelfutások is sikeresebben kezelhetők, mint ahogy azt az idei húsvéti ünnepekkor az ügyfelek tapasztalhatták.

Az operációs vezérigazgató-helyettes felelt továbbá a Posta új logisztikai központját célzó projekt létrehozásáért, amely a Társaság további működése és fejlődése szempontjából a legjelentősebb, az utóbbi évtized legnagyobb költségvetésű stratégiai fejlesztése lesz a következő 2-3 évben.

Majláth Zsolt László pályafutását szeptember elsejétől a Pénzjegynyomda Zrt. vezérigazgatójaként folytatja. A Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő társaságnál egyébként korábban, 1998 és 2011 között már dolgozott, 2008-tól annak termelési-műszaki igazgatója volt.

A Magyar Posta Zrt. köszöni Majláth Zsolt László eredményes munkáját, az új felkéréséhez pedig sok sikert kíván!

A Magyar Posta Zrt. rövidesen megnevezi új operációs vezérigazgató-helyettesét.

Kapcsolódó szolgáltatások ikon

Kapcsolódó szolgáltatások