24_2016_ZOO150_fejlec

150 ÉVES A PESTI ÁLLATKERT

A bélyeg megvásárolható a Magyar Posta webshopjában is!

A Magyar Posta alkalmi bélyegblokk kibocsátásával köszönti a Fővárosi Állat- és Növénykert megnyitásának százötvenedik évfordulóját. A bélyegblokkon lévő kompozíciót Gróf Lázár Kálmán: Körút az állatkertekben c. kiadványának illusztrációi ihlették. A bélyegblokkot Petényi Tibor Zoltán tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. gyártotta. Az újdonság augusztus 9-től kapható az elsőnapi postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

24_2016_ZOO150_blokk_sAz állatkert alapításának gondolata már 1820-30 körül is felmerült, de az 1848-49-es események, majd az azt követő időszak nem kedvezett a megvalósításnak. Végül néhány tudós kezdeményezésére az elképzelést tettek követték. Az „alapító atyák" között volt Szabó József geológus, Kubinyi Ágoston, a Nemzeti Múzeum igazgatója, Gerenday József, a Füvészkert igazgatója, és az elismert zoológus és etnográfus, Xántus János, aki az első igazgatója lett az intézménynek. 1866. augusztus 9-én a déli harangszóra megnyithatta kapuit Magyarország első állatkertje, amely az akkori Pest, de a néhány évvel később egyesített és jelenkori Budapestnek is fontos nevezetessége, idegenforgalmi látványossága. Az állatállomány a hazai fajokon kívül számos ritka majom- és makifajból, sokféle papagájból, tevéből, kenguruból és más különleges állatból állt. 1876-ra elkészült az első oroszlánház, amelyben az oroszlánok mellett tigrisek laktak. Később elefánt, víziló és orrszarvú is akadt a bemutatott állatok között. Az 1873-tól illetékes igazgató, Serák Károly idején mutatványosok is helyet kaptak, ami tovább vonzotta a nagyközönséget. Működtetését 1907-ben Budapest főváros vette át és több mint négymillió aranykoronás költségen teljesen újjá is építették. Az újbóli megnyitásra 1912. május 20-án került sor, a kert igazgatója Lendl Adolf zoológus lett. A kert ma is meglévő műemlék épületeinek többsége ekkor került átadásra. Európa egyik legszebb és legkorszerűbb ilyen intézménye volt abban a korban. Az első világháború, a gazdasági válságok sorozata, majd a második világháború szinte teljesen elpusztította. 1945. május elsején, bár csak néhány tucat állattal és romos épületekkel, de megnyitotta kapuit. A háborús károkat lépésről lépésre sikerült helyreállítani, és hamarosan komolyabb korszerűsítésekre, fejlesztésekre is lehetőség nyílt. Az 1970-80-as évekre a megszorítások voltak jellemzőek, így a rendszerváltás idején igencsak ráfért a megújulás. Az azóta eltelt években a műemlék épületek újjászülettek, és újra régi szépségükben pompáznak, az állatok férőhelyeit korszerűsítették, és a látogatók számára is esztétikusabbá vált a környezet. A rekonstrukció a kert szinte minden egyes négyzetcentiméterét érintette. Az Állatkert napjainkra egy igazi oázissá vált Budapest szívében. A folyamatban levő fejlesztések eredményeként pedig hamarosan újabb páratlan élményekkel gazdagodhatnak az idelátogatók.

Az alkalomra speciális bélyegblokkok és reprezentatív bélyegszett is készült, mely a készlet függvényében a Filapostán kapható, illetve megrendelhető a philately@posta.hu e-mail címen.

 

Forrás: zoobudapest.com

Terméktulajdonságok

  • Megrendelési kód:
    2016220030011 (blokk)
    2016220060012 (FDC)
  • Megjelenés: 2016. augusztus 9.
  • Névérték:
    1000 Ft
    Kiegészítő címlet
  • Nyomdai eljárás: ofszet
  • Példányszám: 60.000 db
  • Perforálási méret: 30x40 mm
  • Blokk vágási méret: 90x70 mm
  • Papírfajta: enyvezett bélyegpapír
  • Gyártó: ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.
  • Tervezőművész: Petényi Tibor Zoltán

Linkek