Húsvét 2011

Megjelenési időpont: 2011. március 1.

A húsvéti jókívánságok postára adásához hagyományai szerint ez évben is új forgalmi bélyeget bocsát ki a Magyar Posta.

A bélyegképen Szekeres Erzsébet „Magyar Golgota” elnevezésű textilképének reprodukciója látható. A bélyeghez tartozó alkalmi borítékot Szekeres Erzsébet Az Isten báránya c. alkotásának részlete díszíti. Az alkalmi bélyegző grafikáján a borítékon szereplő bárány stilizált rajza található.
„A golgota héber eredetű szó. Maga a szó alakja: „gulgólet”, melynek az arámi átírása („gulultá”) honosodott meg a mai szóhasználatban. A görögben „kranion”, a latinban pedig „calvaria” alakban maradt meg, ebből származik a kálvária szavunk. A szó jelentése: koponya/koponyahely. Eredetileg egy Jeruzsálemtől északra, északnyugatra fekvő kőbányához kapcsolódó magaslat volt, amely az ókori időkben a kivégzések helyéül szolgált. Nevét valószínűleg a kivégzésekből hátramaradt csontok után kaphatta. Az evangéliumok tanúsága szerint itt feszítették keresztre Jézust, és itt is temették el.
A hely azonosítása kérdéses, de a legvalószínűbb az, hogy a nyugati és az északi városfal találkozásánál lévő „derékszögnél” lehetett. János adata is fontos, miszerint a kivégzőhely nem volt messze a várostól, mivel a Jézus keresztjén lévő feliratot sokan olvasták a zsidók közül (Jn. 19, 19-20). Lehetséges, hogy a Jaffát Aszkalonnal összekötő kereskedelmi út mellett feküdt.

Hadrianus császár i. sz. 135-ben Iuppiter tiszteletére építtetett bazilikát ezen a helyen, majd az i. sz. IV. század táján Szent Ilona császárné építtette fel a mai Szentsír-bazilikát azon a helyen. Ma Jeruzsálem óvárosának keresztény negyedében található meg.”
(Forrás: hu.wikipedia.org)

Megrendelési kód: 2011021010031 (bélyeg) 2011021060032 (FDC)
Megjelenési időpont: 2011. március 1.
Névérték: 90 Ft
Kibocsátási példányszámát a forgalmi igények határozzák meg.
A bélyeg perforálási mérete: 31,67 x 35 mm (50 bélyegkép/ív)
Nyomdai eljárás: 4 szín ofszet
Gyártó nyomda: Pénzjegynyomda
Fotó: Neumann Ildikó
Tervezőművész: Domé Eszter

Kapcsolódó oldalak