JELES MAGYAROK: 200 ÉVE SZÜLETETT ERKEL FERENC

posta_eloszto_belyeg

Megjelenési időpont: 2010. március 26.

A Magyar Posta alkalmi bélyegblokk kibocsátásával köszönti Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját.

object.E11C86A8-DD49-4FA6-8516-32974D341CCF.ivy

Erkel Ferenc (Gyula, 1810. nov. 7. – Budapest, 1893. jún. 15.) zeneszerző, karmester és zongoraművész. Pályáját zongoraművészként és zenepedagógusként kezdte Kolozsváron. Pesten 1834-ben mutatkozott be, majd a következő esztendőben véglegesen ott telepedett le. Két éven át a Pesti Városi Német Színháznál, valamint a Budai Magyar Színjátszó Körnél dolgozott karnagyként. 1837-ben a Pesti Magyar Színházhoz, a későbbi Nemzeti Színházhoz került első karmesteri minőségben. 1840-ben írta meg első operáját, a Bátori Máriát, melynek szövegkönyvét Egressy Béni írta, aki haláláig (1851) segítőtársa volt operaszerzői munkájában. 1844-ben megnyerte a Kölcsey Ferenc Himnuszának megzenésítésére hirdetett pályázatot. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után a főváros hangversenyéletének fellendítésén fáradozott. Vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság, amelyet számtalan esetben vezényelt. Bánk bán című operáját, amely egyben pályájának csúcsát is jelentette, 1861-ben mutatták be. Közreműködött a Zeneakadémia megalapításánál (1875), amelynek tíz éven át igazgatója és zongoratanára volt, majd az Operaház főzeneigazgatója lett. Karmesterként és szervező egyéniségének köszönhetően rendkívül sokat tett a főváros zenei életének felvirágoztatása érdekében. Nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése, de karműveket, dalokat, kísérőzenéket, zongoradarabokat, zenekari műveket is komponált. Gazdag életműve példaértékű.
Erkel Ferenc amellett, hogy kiváló sakkozó volt, tevékeny részt vállalt a hazai sakkélet szervezésében is. Tagja volt az 1839-ben megalakított első Pesti Sakk-körnek, majd annak 1849-es betiltása után az 1864-ben újra megalakított körnek alelnöki, később elnöki feladatait látta el. Az 1850-es évek közepétől – először Szén Józseffel együtt, majd annak halála után Récsi Emil társaságában – az 1860-as évek elejéig a magyar sakkozók legjobbjaként tartották számon. Korosodva mind ritkábban játszott, 1875 körül abba is hagyta a játékot, de a sakk-körbe rendszeresen bejárt, klubtársaival beszélgetett, nézte játszmáikat, feladványokat fejtett. (Forrás: www.filharmonia.com * www.wikipedia.org * Bottlik Iván írása)
A sorszámozott blokk bélyegképén az alkotóművész Erkel Ferencet ábrázolta. A keretrajzon látható grafikai kompozíció alkotóelemei az Operaház épülete, kották és egy sakktábla részlet. A blokkhoz tartozó alkalmi borítékon Erkel portréja, az Operaház, valamint egy – Erkel Ferenc győzelmével végződő – Erkel-Szén sakkjátszma befejezése látható. Az alkalmi bélyegző grafikáján a portré stilizált rajza található.

object.7F21115A-318D-4BD0-9193-0A07C40FD167.ivy

Megrendelési cikkszám: 2010060030011 (blokk) 2010060060012 (FDC)
Megjelenési időpont: 2010. március 26.
Példányszám: 100.000 dbA bélyegkép perforációs mérete: 40 x 30 mm
A blokk vágási mérete: 90 x 65 mm
Gyártó nyomda: Pénzjegynyomda
Tervezőművész: Svindt Ferenc

Kapcsolódó oldalak