IDEGENFORGALOM

posta_eloszto_belyeg

Megjelenési időpont: 2010. február 19.

A Magyar Posta új forgalmi bélyegsorozat kibocsátását kezdi meg, melynek célja hazánk kultúrtörténeti nevezetességeinek bemutatása.

object.D826B14C-B651-49AF-BFBF-60DD59CEC92F.ivy

375 éves az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyarország legrégebbi, megszakítás nélkül működő, és egyben legnagyobb egyeteme. 1635-ben Pázmány Péter esztergomi érsek Nagyszombat városában alapította és vezetését a jezsuita rendre bízta. Bölcsészeti és teológiai karból állt, majd 1667-ben jogi karral egészült ki. Jogosult volt tudományos fokozatok adományozására. 1769-ben alakult meg orvosi fakultása. 1777-ben Nagyszombatból, Budára, majd 1784-ben Pestre költöztették. Az oktatás nyelve 1844-ig a latin volt. A kiegyezés után intenzív fejlődés vette kezdetét: új tanulmányi és klinikai épületek, Egyetemi Könyvtár, központi épület készült el, nőtt a tanszékek száma és az Egyetem Magyarország legfontosabb tudományos központjává nőtte ki magát. Az egyetem neve 1921-től királyi magyar Pázmány Péter Tudományegyetem lett. 1945 után megkezdődött az esti rendszerű oktatás. 1949-ben a Bölcsészeti Karból kiválva önállósult a Természettudományi Kar, majd 1950-ben elcsatolták a Római Katolikus Hittudományi Fakultást. 1951 elején önálló egyetemmé vált az Orvostudományi Kar. 1950-ben az egyetem új neve Eötvös Loránd Tudományegyetem lett. Forrás: http://www.elte.hu/egyetemrol

object.65F17DCF-1CB3-49AD-BAC6-6EFEB032CF9A.ivy

A jubileumi bélyeg főmotívuma az ELTE Bölcsészettudományi Kar épületének timpanonrészlete, az előtérben az ún. rektori paedum – az egyetem egységét jelképező jogar – látható. Az alkalmi borítékon az egyetem címere és jubileumi logója, Eötvös Loránd portréja, továbbá alnyomatszerűen a bölcsészkari épület jelenik meg. Az alkalmi bélyegző főmotívuma a jubileumi logóból ismert, évfordulóra utaló szám.

object.52CA8755-F826-4445-8843-ECE04F332EBD.ivy

100 éves a János-hegyi Erzsébet-kilátó  A János-hegy tetején, Budapest legmagasabb pontján áll az 1908-1910 között épített Erzsébet-kilátó, ahonnan csodálatos körpanoráma nyílik nemcsak a fővárosra, hanem a környező településekre is. Tiszta időben akár a 77 km-re lévő hegycsúcsok is láthatók. A torony 23,5 m magas, kerek alapformájú, teraszos elrendezésű, neoromán stílusú. Tetejére 101 fokból álló csigalépcső vezet fel. A kilátót Kluzinger Pál és Schulek Frigyes tervei alapján, részben közadakozásból építették. Ünnepélyes megnyitására 1910. szeptember 8-án került sor. A körülötte lévő teraszt 1931-ben alakították ki. A János-hegy már a XIX. században a fővárosban élők kedvelt kirándulóhelyévé vált. 1882-ben Erzsébet királyné is ellátogatott a János-hegy tetejére. Az ő tiszteletére kapta nevét a kilátó. Az épület kezdetben nem csak az erdőjáró turistákat szolgálta, hanem hosszú ideig meteorológiai állomás is működött benne. Az évtizedek során elhasználódott épület felújítását 2001 és 2005 között végezték. Forrás: www.vendegvaro.hu, www.gyermekvasut.hu

A János-hegyi Erzsébet-kilátó centenáriuma alkalmából megjelenő bélyeg előterében a kilátó épülete, hátterében pedig korabeli környezete látható. Az alkalmi borítékon a névadó Erzsébet királyné mellszobra (Stróbl Alajos, 1908), és a kilátónál lévő emléktábla látható valamint a bélyeg háttérmotívuma ismétlődik. Az alkalmi bélyegzőn a kilátó stilizált rajza szerepel.

object.74E24E78-B977-4C07-9B08-1078073A1D6A.ivy

Megrendelési cikkszám:

ELTE: 2010052010131 (bélyeg) 2010052060032 (FDC)
KILÁTÓ: 2010052010231 (bélyeg) 2010052060132 (FDC)
Perforációs méret: 40 x 30 mm, 50 bélyeg/ív
Példányszámát a forgalmi igények határozzák meg.
Gyártó nyomda: Pénzjegynyomda
Megjelenési időpont: 2010. február 19.
Tervezőművész: Domé Eszter

Kapcsolódó oldalak