25. FORMULA 1 MAGYAR NAGYDÍJ
Megjelenési időpont: 2010. július 30.
A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a 25. Formula 1 Magyar Nagydíjat.
A Kerepestarcsa és Mogyoród közötti 73 hektáros területen 1985.
október 15-én kezdődtek meg a Hungaroring építésének földmunkái, amelyek
nagy része az év végére be is fejeződött. Az időjárási körülmények
miatt az építkezés csak márciusban folytatódott, amikor megkezdték a
pálya aszfaltozását. Nagy gyorsasággal fejezték be a boxutcát, a
négyemeletes toronyépületet, a lelátókat, illetve a rádiós fülkéket. Az
építkezés nyolc hónap alatt, május végi határidőre elkészült.
1986
óta évente rendezik meg a Budapest melletti Mogyoród község
külterületén található Hungaroring versenypályán a Formula 1 Magyar
Nagydíjat. Kisebb átalakítások után a pálya 2003-ban nyerte el
jelenlegi, 4,381 km hosszú vonalvezetését. A verseny 70 körös, vagyis a
pilótáknak 306,67 km-t kell teljesíteniük, amely távot kb. 110 perc
alatt lehet megtenni. A 2008-as versenyen jelentették be, hogy a nagydíj
szerződését 2016-ig meghosszabbították. (Forrás: hu.wikipedia.org)
A
25. Formula 1 Magyar Nagydíj alkalmából megjelenő bélyegképen, a
grafikai kompozíció főmotívumaként versenyautók láthatók. A bélyegen
megtalálható a negyedszázados évfordulót köszöntő logo, valamint a
Hungaroring versenypálya sziluettjén kívül a Formula 1 hivatalos logoja
is. A kibocsátás érdekessége, hogy a nyomdai ívek ívszélén a
jogtisztaságot igazoló magyar és angol nyelvű feliratok olvashatók. Az
alkalmi borítékot az évfordulóhoz kapcsolódó grafikai kompozíció
díszíti. Az alkalmi bélyegzőlenyomaton az évfordulót köszöntő logo
stilizált rajza található.
Az emléklapon a 25. Formula 1 Magyar Nagydíjhoz kapcsolódó motívumok alkotta grafikai kompozíció látható, melynek fő elemei: Bernie Ecclestone portréja; egy versenyautó rajza, a 25-ös jubileumi számmal, évszámokkal és nemzeti színű szalaggal. Az emléklap jobb felső részén a Formula 1 hivatalos logoja látható. Az emléklapra két darab, 25. Formula 1 Magyar Nagydíj elnevezésű alkalmi bélyeg került felragasztásra, melyet a kibocsátáshoz kapcsolódó alkalmi bélyegzőlenyomat érvénytelenít.
SO
Megrendelési cikkszám: 2010201010011 (bélyeg) 2010201060012 (FDC) * 4103433 (emléklap
Példányszám: 100.000 db, 50 db bélyeg/ív
Gyártó nyomda: Pénzjegynyomda
Megjelenési időpont: 2010. július 30.
Perforációs méret: 45 x 26,67 mm
Tervezőművész: Berky Péter (bélyeg); Valent Zsolt (boríték, bélyegző, emléklap)