Jeles magyarok: 200 éve született Egressy Béni

JELES MAGYAROK: 200 ÉVE SZÜLETETT EGRESSY BÉNI

Egressy Béni kisív

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti Egressy Béni – sokoldalú  zeneszerző, szövegkönyv és színműíró, fordító , a Szózat zeneszerzője – születésének 200. évfordulóját . A bélyegképen Egressy Béni (1814-1851) portréja látható. A kisív keretrajzát fent a Szózat kottájának részlete díszíti. A bélyegkisívet Orosz István tervei alapján a Pénzjegynyomda 80.000 példányban gyártotta. Az újdonság május 9-től kapható a nagyobb postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

Egressy Béni FDC

Egressy Béni (eredetileg egresi Galambos Benjámin) 1814. április 21-én született. Református lelkész édesapja ismertette meg a zene szépségével. A híres sárospataki református kollégium elvégzését követően egy ideig tanítói állást töltött be. Miután érdeklődése a színészet felé fordult, a kassai és a kolozsvári társulattal lépett fel, majd Budán játszott. 1837-ben szerződött a Pesti Magyar Színház társulatához. Volt kórista, prózai és énekes színész. Tudását folyamatosan gyarapította: komolyabb zenei tanulmányokat folytatott, zeneelmélettel foglalkozott, nyelveket tanult, hangját pedig még Itáliában is képezte. A Nemzeti Színházban bariton szerepeket játszott. 1840-től rendszeresen komponált, Petőfi-verseket is megzenésített. Termékeny dalszerzőnek bizonyult. Pályaművével elnyerte a Szózat megzenésítésére kiírt pályadíjat. Nemcsak fordított színdarabokat és zenés darabokat, hanem ő maga is írt librettókat. Erkel Ferenc Egressy szövegkönyveihez komponálta Bátori Mária, Hunyadi László és Bánk bán című operáit. Harcolt az 1848-49-es szabadságharcban. A kápolnai csatában megsebesült. Komáromi tartózkodása alatt komponálta 1849-ben aKlapka-indulót. A szabadságharc leverését követően a Nemzeti Színházban folytatta sokrétű művészeti tevékenységét. Az elhatalmasodó tüdőbetegség egy gazdag életút végét jelentette, 1851-ben 37 éves korában hunyt el Pesten. (Forrás: filharmonia.com)

EGRESSY:

Megrendelési kód: 2014150010011 (bélyeg), 2014150060012 (bélyeg FDC), 2014150040011 (kisív), 2014150060112 (kisív FDC)
Megjelenés: 2014. május 9.
Névérték: 200 Ft
Nyomdai eljárás: 4 szín ofszet
Példányszám: 80.000 db kisív
A bélyegek perforálási mérete: 30x40 mm
A kisív vágási mérete: 154 x 74mm
Gyártó: Pénzjegynyomda
Tervező: Orosz István

Letölthető dokumentum