Űrrepülés fej 2020

Ifjúságért 2020: 40 éves volt az első magyar űrrepülés

Immár 40. éve, hogy sor került az első magyar űrrepülésre, amelyről a Magyar Posta bélyegkibocsátással emlékezik meg. Az ifjúsági bélyeggyűjtés támogatására megjelenő feláras bélyegkisív két címletéhez kapcsolódó felár összegét, összesen 150 Ft-ot a Magyar Posta az ifjúsági bélyeggyűjtés támogatására fordítja. A négy bélyegből álló alkalmi bélyegkisív 15.000 példányban, Baticz Barnabás grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-ben készült. Megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és a www.posta.hu-n.

A képen az Ifjúságért - 50 éves az első magyar ürrepülés bélyegkisív látható

Az Interkozmosz programnak köszönhetően Magyarország is lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a Szovjetunió békés célú, nemzetközi űrkutatási programjában. Az űrhajósok kiválasztását többek között alapos orvosi-, intelligencia-, pszichológiai alkalmassági vizsgálatok előzték meg. Az űrrepülésre 95 vadászrepülőgép-pilóta közül választották ki a két legalkalmasabb jelöltet: Farkas Bertalant és Magyari Bélát.

Az állami bizottság döntése alapján az űrrepülésre Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov került kijelölésre. A Szojuz–36 startjára 1980. május 26-án került sor, az űrhajó május 27-én kapcsolódott össze a Szaljut–6 űrállomással (személyzete: V. Rjumin, L. Popov). A szovjet–magyar űrpáros a Szojuz–35 űrhajó leszállókabinjában június 3-án tért vissza a Földre.

Az alkalmi bélyegkisív egyes bélyegcímletein a Jurij Gagarin Űrhajóskiképző Központ, a Szojuz–36 űrhajó startja, a Szaljut–6 űrállomás és a Szojuz–35 visszatérő kabinjának képe jelenik meg. Az alkalmi borítékon balról jobbra haladó sorrendben Farkas Bertalan, Leonyid Ivanovics Popov, Valerij Viktorovics Rjumin és Valerij Nyikolajevics Kubaszov szerepel. Az alkalmi bélyegzőn az űrhajó kilövésének pillanata látható.

Kapcsolódó szolgáltatások ikon

Terméktulajdonságok

  • Megrendelési kód:
    2020190040011 (bélyegkisív)
    2020190060012 (FDC)
  • Megjelenés: 2020. június 3.
  • Névérték: Kisív: 540+150 Ft
    (Megjelenéskor a 135 Ft értékű bélyeg belföldi nem elsőbbségi levél 50 g-ig, levelezőlap és képes levelezőlap szolgáltatásának díját fedi. A 2 × 75 Ft felár postai díjak lerovására nem használható fel.)
  • Nyomdai eljárás: 4 szín ofszet
  • Példányszám: 15.000 db
  • Perforálásiméret:
    30 x 40 mm
  • Vágási méret: 142 x 68 mm
  • Papírfajta: Fehér, famentes felületkezelt enyvezett bélyegpapír, optikai fehérítővel
  • Gyártó: ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.
  • Tervezőművész:
    Baticz Barnabás

Linkek